Fotó: Swen Pförtner/picture alliance via Getty Images

Kiderült: A futballisták rémálma érte utol a legfiatalabb Dárdait

A 19 éves játékos elülső keresztszalagja szakadt el, így várhatóan ebben a szezonban már nem léphet pályára.
Budai László 2025. november 24., hétfő 14:09
Fotó: Swen Pförtner/picture alliance via Getty Images
A 19 éves játékos elülső keresztszalagja szakadt el, így várhatóan ebben a szezonban már nem léphet pályára.
Szerző: Budai László 2025. november 24., hétfő 14:09
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Vasárnap honlapunk is beszámolt a Wolfsburg közleményéről, miszerint térdműtét vár a csapat magyar válogatott fiaatljára, Dárdai Bencére. A Kicker azóta a pontos okokról és körülményekről is beszámolt.

A német lap szerint a 19 éves futballista három héttel ezelőtt, a Honnfenheimtől elszenvedett vereséget követő edzésen sérült meg. Elsőre azonban még reménykedtek benne, hogy nem olyan nagy a baj. Sajnos mostanra kiderült, hogy Dárdai nem úszta meg, és elszakadt a bal térdében az elülső keresztszalag.

A Kicker úgy tudja, a játékost szombaton, Berlinben operálják majd meg, és ebben a szezonban már aligha térhet vissza. A mostani szezon így kifejezetten pechesen alakul a számára, ugyanis az előző idénytől teljesen eltérően, idén szinte egyáltalán nem számítottak rá klubjában (a bajnokságban egyszer kapott 34 percet), míg most kényszerűség miatt kell jó ideig pályán kívül lennie.

Olvastad már?
Sallai lába egészen brutálisan néz ki, nem csoda, hogy Törökországban is a magyar játékost védik - fotó, videó
Törökországban sem értik, hogy a Sallaival szembeni súlyos fault hogyan maradhatott büntetlenül. Főleg úgy, hogy a magyar játékost pedig igen túlzó ítélettel küldték le a pályáról.
Elolvasom
Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz