Fotó: Fotomac
Törökországban sem értik, hogy a Sallaival szembeni súlyos fault hogyan maradhatott büntetlenül. Főleg úgy, hogy a magyar játékost pedig igen túlzó ítélettel küldték le a pályáról.
Honlapunk is beszámolt róla, hogy Sallai Rolandot a Galatasaray szombati bajnokiján kiállították. Az ok fejberúgás volt, ám több török lap is értetlenül áll az eset előtt, megemlítve, hogy a magyar válogatott játékos úgynevezett vakoldaláról érkezett az ellenfél, azaz egyáltalán nem is láthatta őt, így túlzás volt a piros lap Sallai számára.
Az esetet összehasonlítják azzal, ahogyan Sallait intézte el az ellenfél labdarúgója (lásd a fenti videón). A magyar futballista egy brutális talpalás áldozata lett, a lenti fotón látszik, milyen állapotban volt emiatt a lába a találkozót követően. Ez a szabálytalanság még csak sárgát sem ért, míg Sallait egy vétlen fault miatt állították ki - jegyzik meg.

Olvastad már?
Válogatott pechszéria: Sallai után Rossi debütálóját is kiállították a hétvégén - videó
A meccs utolsó perceiben lépett rá az ellenfél combjára.
Elolvasom
Átigazolások
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.