Fotó: fradi.hu
Egy emberként áll Lisztes Krisztián mögé a Fradi szurkolótábora.
Kedden vált hivatalossá, hogy az MLSZ Fegyelmi Bizottsága pénzbüntetés megfizetésére kötelezte az FTC tehetségét, Lisztes Krisztiánt, mert az Újpest FC elleni bajnoki mérkőzést követően pirotechnikai eszközt (fáklyát) vitt be a pályára. A Fradi-szurkolók hivatalos közleményben álltak ki a fiatal játékos mellett és azt írják: "felháborítónak tartjuk, hogy egy fiatal magyar tehetséget ilyen módon vegzál az MLSZ."
A Ferencváros B-Közép Facebook-oldalon megjelent közleményben a drukkerek kitérnek arra is,
hogy a B-közép egy emberként áll Lisztes Krisztián mögé és átvállalja a büntetés teljes összegének kifizetését, ami sajtóhírek szerint 300 ezer forint.
Íme, a Fradi-szurkolók közleménye
Olvastad már?
Furcsaságok a pro licenc körül: Különleges szabályok miatt dolgozhat majd három edző is az NB I-ben - ezt lépheti az MLSZ
Két olyan edző juttathatja fel idén az NB I-be a csapatát, aki nem rendelkezik Pro licences végzettséggel, de az élvonalban is olyan szakember áll a második helyen a csapatával, akinek nincs papírja, és elmondása szerint egy időben el is ment a kedve attól, hogy jelentkezzen a tanfolyamra. Anomáliák, furcsaságok a Pro licenc körül.
Elolvasom
Olvastad már?
Fradi: A PSG és a Juventus ellen is játszott a jelenlegi BL-idényben az egyik legújabb kiszemelt - sajtóhír
Izraeli sajtóinformáció szerint a Fradi is érdeklődik a Maccabi Haifa középpályása iránt. A csakfoci.hu úgy tudja, hogy Abu Fani valóban kiszemelt a Fradinál, de a jelenlegi állás szerint nincs túl nagy esély a szerződtetésére.
Elolvasom
Átigazolások
DVSC
Szűcs Genovában?
Szűcs Tamásért, a DVSC 21 éves középpályásáért érdeklődik az olasz élvonalbeli Genoa együttese. (haon.hu)
Légiósok
Hová megy Szalai Attila?
A lengyel bajnokságban szereplő Pogon Szczecinben kölcsönben futballozó Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy a következő idényben is a klub játékosa legyen.
ZTE
Svájcba is vinnék a védőt
Az svájci FC Basel is érdeklődik a ZTE nigériai védője, Akpe Victory iránt. A Magyar Kupa-döntőn meg is nézték a 19 éves játékost. (Basler Zeitung)