Kassai a bundázásról: "Szerencsére Magyarországon nem jellemző, hogy a bírókat bevonják különböző kétes dolgokba"

A korábbi játékvezető szerint a bírók sosem felejtik el, ki hogyan viselkedett velük. Kassai azt is elmondta, a videobíróval már meccs közben sérül a sporik egója.
Nyikes Zoltán 2021. december 27., hétfő 16:32
A korábbi játékvezető szerint a bírók sosem felejtik el, ki hogyan viselkedett velük. Kassai azt is elmondta, a videobíróval már meccs közben sérül a sporik egója.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. december 27., hétfő 16:32

A VAR-ról

– Megoszlik a felelősség, de ne felejtsük el, a pályán még mindig rendet kell tartani – nyilatkozta a korábbi játékvezető az Unibet Magyarország Szándékos kezezés című műsorában. – A VAR arra jó, hogy a nagy hibákat korrigálja, de a 90 perces kommunikációban, a játékosok fegyelmezésében, kontroll alatt tartásában a VAR nem tud segíteni. Abban, hogy a játékvezetőnek legyen tekintélye és hallgassanak rá, higgyenek neki a játékosok, abban a videóbíró nem tud segíteni. Ha bedobnánk egy 0 km-es fiatal bírót egy BL-meccsre, hiába van mögötte VAR, esélytelen lenne levezetnie a meccset, mert nincs meg a tekintélye. Én is szkeptikus voltam az elején, de látható, hogy nem veszíti el a tekintélyét egy bíró, ha a VAR segítségével hoz meg egy döntést. Az egónak nem tesz jót egy hiba sem. Amíg nem volt VAR, a meccs után megnéztük a felvételt és akkor láttuk, ha hibáztunk. Ami változott, hogy most a meccs közben kapják meg a sporik, ha hibáztak, de az nem változott, hogy az egó sérül, hiszen nem vagy tökéletes. Azért jó, hogy meccs közben tudod meg a hibát, mert ki tudod javítani.

A játékvezetők viselkedéséről

– A focipálya hangulata teljesen más, ott sokkal több a zrika, sokkal több a beszólás, ami lehet kicsit vicces, vagy lehet határon túlmenő, esetleg sértések. A nézőknek mindenfélét lehet kiabálni, de a játéktéren is néha el tudja magát engedni egy játékos vagy egy edző. A játékvezetőnek ezt tudnia kell kezelni, a legnagyobb sértéseket nem szabad elengedni a fülünk mellett. Ami megkülönbözteti a játékvezetőt az összes többi szereplőtől, hogy nekünk mindig toleránsnak kell lenni, meg kell lennie az önfegyelemnek és nem mondhatunk olyanokat, mint az edzők és a játékosok, mert akkor rögtön megsértődnének. Nem szabad visszavágnunk, de az biztos, hogy senki nem felejti el, ki hogyan viselkedett vele. Ez olyan, mint a hétköznapi élet, ha mondjuk valaki mindig megjegyzéseket tesz rád, valószínűleg nem ő lesz a legszimpatikusabb ember az életedben. Ilyenkor nem szabad hagynia magát a játékvezetőnek, de a kulturáltság határain belül kell maradnia. Az sem jó, ha a játékvezető lenyeli a békát, de az sem jó, ha ugyanúgy válaszol, valahol a kettő között kell eltalálni.

Volt-e kívülről érkező puhatolózás, manipulációs szándék a karrierjében?

– Szerencsére Magyarországon nem jellemző, hogy a bírókat bevonják különböző kétes dolgokba. Szerintem nagyon szerencsések vagyunk, hogy más országokhoz képest Magyarországnak viszonylag tiszta futballkultúrája van. Külföldön pedig amilyen szinten én vezettem, ott egyáltalán nem jellemző, hogy bárki is valamilyen előnyt szeretne bármiért, az a világ elmúlt. Szerencsére engem nem környékezett meg senki, ha az embernek van egy olyan imidzse, hogy tudják róla, ez felesleges lenne, akkor meg sem próbálják. Azon a szinten, ahol én vezettem, ott ez szóba sem kerülhetett.

Olvastad már?
NB I: Ő az év magyar felfedezettje a tulajdonosoknál és a vezetőknél - exkluzív
Év vége közeledtével a csakfoci.hu immáron hetedik alkalommal jelentkezik rendhagyó, exkluzív szavazásával. Honlapunk a 12 NB I-es klubtulajdonos, illetve vezető szavazata alapján választotta meg 2021 legjeit öt kategóriában. Negyedikként jöjjön az év felfedezettje! Ennél a kategóriánál nem volt kritérium a játékosoknál az életkor, így olyanok is kaptak voksot, akik bár már korábban is szerepeltek az NB I-ben, az idei évben nyújtottak a korábbi szezonokhoz képest kiugró teljesítményt.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh András
A német másodosztályú bajnokság feljutó helyén álló Hamburghoz szerződőtt az egyszeres magyar válogatott támadó, Németh András.
Légiósok
Varga Kevin
Török sajtóhírek szerint közös megegyezéssel szerződést bontott a Hatayspor és Varga Kevin.
Diósgyőr
Jérémie Obounet
A 20 éves Jérémie Obounet legutóbb Fehéroroszországban futballozott, most Diósgyőrben bizonyíthat.
Tovább az összes átigazoláshoz