A Serie A hivatalosan a világ legerősebb bajnoksága lett, te pedig 18 éves magyarként ennek a ligának két meghatározó csapata ellen is pályára léptél. Sokan irigyelnek?
- Inkább sokan büszkék rám – kezdte Balogh Botond a csakfoci.hu-nak. - Ha valaki azt mondja nekem tavalyelőtt, hogy hamarosan Lautaro Martinezt és Immobilét fogom majd, biztos, hogy őrültnek tartottam volna, de az én példám is mutatja, nincsenek lehetetlenek. Az Internazionale elleni 2-2 alkalmával debütáltam a Serie A-ban, majd a Lazio ellen is megkaptam a bizalmat, itt ugyan kikaptunk, de mégis jobban játszottam.
Egy ilyen fiatal játékos mennyire izgul, amikor világsztárokat kell semlegesítenie?
- Az Inter elleni meccs előtt izgultam, hiszen mégiscsak a Serie A-s debütálásomról beszélünk, ráadásul az ellenfél sem volt akárki.
A második mérkőzésemen már bátrabb voltam, több mindent meg mertem csinálni, nagyobb önbizalommal rendelkeztem, hiszen már volt Serie A-s „rutinom”.
Már több mint fél éve hivatalosan is a Parma felnőtt csapatának a tagja vagy, bemutatkoztál a bajnokságban is. Mi lehet a következő lépés?
- Nyáron volt egy edzőváltás, Roberto D’Aversát Fabio Liverani váltotta, majd idén januárban visszatért D’Aversa. Mivel keményen dolgozom, mindkét edzőnél „képben” voltam, illetve vagyok a mai napig. D’Aversa kiválóan ismer, ő hozott fel az első csapathoz. Számomra az mindenképp a bizalom jele, hogy egy kiesés ellen küzdő csapatnál megadják a lehetőséget egy 18 éves játékosnak. Minden bizonnyal a legutóbbi bajnokin, a Sassuolo ellen is játszottam volna, de sajnos egy kisebb sérülés miatt erre nem kerülhetett sor. Jó lenne a lehető legtöbb meccsen pályára lépni, hogy be tudjam bizonyítani, helyem van a csapatban. Persze, ilyen fiatalon azt még nem várhatom el, hogy rám építsék a védelmet.
Sokkal inkább a „veterán” Bruno Alvesre. Ő mennyit tud neked segíteni a védekezésben, a taktikai utasítások betartásában?
- A meccseken szóval is irányít, az edzéseken folyamatosan ellát jó tanácsokkal. A Parma egyébként is egy családias hangulatú klub, ahol nincsenek ellentétek hazai és külföldi vagy éppen idős és fiatal játékosok között. Mindenki tudja, azzal, ha segít a másiknak, ő maga is profitál, hiszen ezáltal a csapat lesz jobb. Ezt a fajta mentalitást az első perctől tapasztaltam, ami meg is lepett kicsit.
Panaszkodtak már légiósok, hogy néhol picit lenézik a fiatal magyarokat, de legalábbis eleinte nem kezelik teljes jogú játékosként őket. Te tapasztaltál hasonlót?
- Én is hallottam ilyen történeteket, de nem tudom elképzelni. Ha te alázatosan, kőkeményen dolgozol, segíted a csapatodat, akkor senkit nem fog érdekleni, hogy honnan jöttél. Nyilván légiósként neked kell alkalmazkodnod, de ez teljesen normális. Itt a Parmánál egyáltalán nem találkoztam ilyesmivel, sőt, a Primaveránál inkább az ellenkezője volt igaz: felnéztek rám, mivel az U17-es válogatottal ötödik helyen végeztünk a világbajnokságon.
Több olasz csapatnál jártál próbajátékon, miért pont a Parmát választottad?
- Először a Sampdoria U16-os csapatánál voltam, jól ment a játék, szerettek volna leigazolni, de nekem nem igazán tetszettek az edzéskörülmények, négy utánpótláscsapatra jutott egy műfüves pálya. Aztán jártam a Milannal, ott is minden jól alakult, de akkor cserélték ki a teljes stábot, így inkább nem vágtunk bele. A Napoli szintén szeretett volna, de ott is rossz minőségű műfüves pályán kellett volna edzeni 40 fokos melegben is. Ráadásul nem akartam azonnal egy nagy klubhoz kerülni. A Parma viszont nem hívott próbajátékra, láttak az U17-es Eb-n és nekik rám volt szükségük. Itt kiválóak a körülmények, a lehető legjobb helyen vagyok.
Milyen védőnek tartod magad, mi a legnagyobb erősséged?
A mentalitásom. Tudom, hogy mit szeretnék elérni és ezért mindent megteszek. Ez sok lemondással járt és jár a mai napig, de nem bánom. Úgy gondolom, hogy fiatal korom ellenére fejben elég erős vagyok.
- Nyilván a játékom még nem kiforrott, de próbálom ötvözni a keménységet a technikával. Ma már nem az a védő dolga, hogy agyonrúgja az ellenfél csatárát, ennél azért már komolyabbak az elvárások játékban és taktikában egyaránt. Jó példa erre Bastoni, aki az Inter-Juve meccsen olyan 60 méteres hajszálpontos gólpasszt adott Barellának, hogy a legnagyobb klasszisok is megirigyelhetnék.
Igaz, hogy „fiatalon” csatár voltál?
- Igen, 10-11 éves koromig csatárt játszottam és Del Piero volt a példaképem. Aztán egyszer beraktak hátra, mert én voltam a legnagyobb, majdnem elkezdtem sírni, nem akartam védő lenni. Egy idő után azonban megbékéltem a sorsommal és egyre inkább élveztem az új posztot. Biztos vagyok benne, hogy csatárként nem tartanék itt, az is lehet, hogy már nem futballoznék.
- Sopronban kezdtem focizni, majd 13 évesen felkerültem az MTK-hoz, ami hatalmas ugrás volt. Itt remek képzést kaptam, a mai napig hálás vagyok Pinezits Máténak, aki szerintem az ország legjobb utánpótlásedzője. Második apámként foglalkozott velem, abban az időben fejlődtem a legtöbbet. 17 évesen már az U19-ben játszottam Pölöskei Gábornál, ahol nagyon jó csapatunk volt. Sokat köszönhetek az edzőimnek és a korábbi csapattársaimnak, nélkülük most biztos nem tartanék itt.
18 évesen két alkalommal már szerepelhettél Gera Zoltán U21-es válogatottjában. Mennyire volt váratlan számodra a meghívás?
- Az volt, nem gondoltam, hogy máris az U21-nél vesznek számításba. Szlovénia és Oroszország ellen játszhattam, nem éreztem, hogy hátrányban lennék a korom miatt, már csak ezért sem, mert a Parma felnőtt csapatától érkeztem az összetartásokra. Most az a célom, hogy ott legyek a részben hazai rendezésű U21-es Eb-n, ahol szeretnék emlékezetes teljesítményt nyújtani és akkor talán már képbe lehetne kerülni a felnőtt válogatottnál is. Nem akarok azonban semmit siettetni, rengeteg időm van még, türelmesen ki fogom várni a sorom mindenhol.
PRIVACSEK ANDRÁS
