Télen mindenki biztos volt benne, hogy a Haladás lesz az egyik kieső az NB II-ben. Miért vállaltad el mégis a vezetőedzői pozíciót?

- Amikor először felhívtak a vezetők az ajánlattal, az első pillanattól fogva tudtam, hogy igent fogok mondani - kezdte Mátyus János a csakfoci.hu-nak. - Ettől függetlenül több barátom, edzőkollégám, korábbi játékostársam véleményét is kikértem. Mindenki azt tanácsolta, hogy ne menjek bele, megégetem magam, tuti kiesünk. Nem hallgattam senkire. Egy dologra kértem garanciát, hogy a háttér rendezett legyen, mert csak abban az esetben lehet a játékosoktól maximálisan követelni. A többi nem érdekelt. Emellett, az is fontos szempont volt, hogy szerettem volna már újra edzőként dolgozni.

Milyen volt az első benyomásod a Haladásról már a csapat edzőjeként?

- Sokkoló látvány fogadott az első nap. Éreztem, hogy az öltöző tele van kishitű, önbizalomhiányos játékosokkal, ami nem csoda, hiszen ősszel sorra kapták a pofonokat. A legfontosabb az volt, hogy elérjem, higgyenek bennem, higgyenek abban, amiért dolgozunk. Hat pont hátrányunk volt, ennél sokkal rosszabb nem is lehetett volna a helyzet.

Segített a mágia

Eltelt hat forduló, most már vonal felett vagytok. Mi volt a fordulópont?

- Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de a Siófok elleni győztes edzőmeccs. Presztízskérdést csináltam belőle, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Úgy készültünk, mint egy bajnokira, úgy állítottam össze a csapatot, úgy cseréltem, ahogy egy tétmeccsen tettem volna. A játékosok is partnerek voltak, maximálisan odatették magukat. Ekkor éreztem, hogy nagy dolgokra lehetünk képesek. Az első két bajnokin aztán csak 0-0-t játszottunk, de jobban örültem, mintha 4-4-et értünk volna el. A védelmünk rendben volt, a Szeged és a Szolnok sem nagyon tudott helyzeteket kidolgozni ellenünk, igaz, mi sem ellenük.

Utána viszont egy 18 éves „gyerek” lett a megmentőtök.

-  Tóth-Gábor Kristóf egy rendkívül tehetséges srác, ki kellett hozni belőle, ami egyébként is benne volt. Most viccesen mondhatnám, hogy segített a mágiám. Megadtam neki a lehetőséget, bíztam benne, ő pedig meghálálta ezt. Tavasszal őt gólnál jár, ami nem rossz teljesítmény. Az azonban nagyon fontos, hogy senki nem hiheti el, hogy most már megvan a bennmaradás. Innentől kezdve még nehezebb dolgom lesz vezetőedzőként, nem szabad engednem, hogy bárki „elszálljon”.  

Imádták és gyűlölték

Azt mondják, a mostani Haladásra, hogy pont olyan, mint amilyen Mátyus? Ez mit jelent?

-  A legnagyobb elismerés egy edző számára, ha azt mondják, hogy a csapata a saját karakterét hordozza magán. Hallottam már több edzőtől, hogy nem szeretnek ellenünk játszani. Az biztos, hogy küzdünk, harcolunk, szeretnénk elrontani az ellenfél játékát és elérni, hogy mi domináljunk.

Ez nagyon tetszik a saját szurkolóinknak és kevésbé az ellenfeleknek. Játékosként is ilyen voltam, a Honvéd vagy a Fradi-szurkolók imádtak, máshol gyűlöltek.  Ezt nagyon élveztem mindig, ez éltetett és örülök, hogy edzőként is ilyen vagyok.

Edzőként viszont nehezebben lépkedsz felfelé a ranglétrán, mint játékosként. Ennek mi az oka?

- Ez igaz. Játékosként minden egyes klubváltásom jól sült el, hiszen itthon a legnagyobb csapatokban játszhattam, de külföldön is megálltam a helyem, nem is bárhol, hanem Németországban és Skóciában. Edzőként eddig a rázósabb feladatok találnak meg, de már megedződtem. Olyan nehéz helyzetben már nem valószínű, hogy leszek, mint a REAC-nál voltam, ahol öngyilkos lett a főnököm. Aztán elkerültem Pápára, ahol messze nem voltak ideálisak a körülmények az NB I-hez, amit még idejében felmértem és a 6. helyen átadtam a csapat irányítását, majd ki is estek. Nyíregyházán bent kellett tartanom a csapatot, ami sikerült, utána kizártak minket az élvonalból és az NB III-ban kellett folytatnunk.

Valószínűleg előrébb járhatnál, ha az elmúlt éveket nem töltöttet volna önkéntes száműzetésben a REAC-nál.

- Kipróbáltam magam klubigazgatóként is. Tartoztam ennyivel a Forgács családnak, szerettem volna segíteni, nagy tervek voltak, amelyek aztán nem valósultak meg, de lesz még NB II-es a REAC. Az biztos, hogy kiestem a körforgásból, de tudom, hogy ez az én helyem, én futballedző vagyok, ebben a pozícióban akarok nagyot alkotni.

Az elképzelhető, hogy nem minden klubvezető számára szimpatikus a bohém, őszinte, nagyszájú Mátyus János?

- Ezt én nem tudom megítélni, de ha nem magamat adnám, hiteltelenné válnék. Nem tudom és nem is akarom megjátszani magam, szenvedélyes ember vagyok. Nekem nincsenek balhéim, nincsenek nagy összeveszéseim, néha ugyan beleszaladok egy-egy szóváltásba az ellenfél edzőjével, vagy játékosával, de azzal szerintem semmi gond nincs, ha kiállok az igazamért.

Mint például a Honvéd elleni kupameccsen…

Mint például ott. Soha nem szoktam az ellenfél kispadjával foglalkozni, maximum csak reagálok rá, ha engem vagy a csapatomat sértegetik. Az egyik játékosom a földön maradt és elkezdték őt „kóstolgatni”, amit természetesen nem hagytam annyiban, olaszul, angolul válaszoltam, lehet, hogy nem mindig szalonképesen.

Lanzafame azt mondta, hogy a családját emlegetted és azt kiabáltad felé, hogy megvárod a meccs után.

- Ugyan. Az mennyire életszerű, hogy egy edző az ellenfél játékosának a családjával foglalkozik? Az a baj, hogy a nálunk játszó légiósok részéről nem érzem a tiszteletet, azt gondolják, itt mindent megtehetnek. Az évek óta itt játszó külföldiek vagy itt edzősködő szakemberek nagy része miért nem beszéli a nyelvünket? Pedig ez is a tisztelet egyik jele lenne. Amikor a Cottbushoz igazoltam, azonnal beírattak nyelvtanfolyamra, egyszer nem mentem, ezer euróra megbüntettek, soha többet nem hiányoztam. Félév után már németül kommunikáltam a játékostársaimmal és az edzőmmel. A mi légiósaink többsége messze van ettől.

Honvéd vagy Fradi

Korábban azt mondtad, az a célod, hogy egyszer a Honvéd vagy a Fradi edzője lehess. Mennyire vagy most ettől távol?

- Soha nem adom fel az álmaimat. Ha egyszer eljutok oda, hogy nem a Honvéd vagy a Fradi padjáról fogok álmodni, akkor befejezem. Középtávon az a célom, hogy ez összejöjjön. Gyerekként arról álmodoztam, hogy válogatott legyek, ez megvalósult. Akkor ez miért ne sikerülhetne?

Ki az edzői etalon számodra?

- Nekem a Komora, Nyilasi, Bicskei Simon Tibi négyes a csúcs, és mindig is azok maradnak. A mostani garnitúrából nagyra becsülöm Rossit, aki fantasztikus dolgot ért el a Honvéddal és a válogatottat is felhozta. Nagyon tetszik még Hornyák Zsolt munkája, hozzáállása, pozitív, amit a Puskás Akadémiával csinál.

Hova helyezed saját magad a magyar edzők között?

- Rengeteg tennivalóm van még, de sokat fejlődtem az évek alatt. Talán furcsa, de nyugodtabb vagyok, ezáltal egyre több dolgot veszek észre a mérkőzéseken, amelyekre tudok reagálni. Szeretném, ha egyszer top 3-as edző lennék itthon. 

PRIVACSEK ANDRÁS