Fotó: ETO

2 nap, 2 védőigazolás: A Dinamo Zagrebből érkezett balhátvéd az NB I-be - hivatalos

A horvát származású Daniel Stefulj személyében egy 24 éves balhátvéddel erősítettek a győriek, akik két nap alatt két védőt is szerződtettek.
Budai László 2024. augusztus 28., szerda 15:37
Fotó: ETO
A horvát származású Daniel Stefulj személyében egy 24 éves balhátvéddel erősítettek a győriek, akik két nap alatt két védőt is szerződtettek.
Szerző: Budai László 2024. augusztus 28., szerda 15:37

A horvát származású Daniel Stefulj csatlakozik az ETO-hoz, a 24 éves balhátvéd a horvát Dinamo Zagreb együttesétől érkezik kölcsönben egy évre - jelentette be a győri klub.

Štefulj fiatal kora ellenére jelentős tapasztalattal rendelkezik a horvát bajnokságban, ahol a Rijeka színeiben és korábban a Dinamo Zagreb utánpótláscsapatában is bizonyította rátermettségét, majd több klubnál is kölcsönben szerepelt. A gyorsaságáról és pontos beadásairól ismert, a bal oldalon több poszton is bevethető játékos már a horvát korosztályos válogatottakban is szerepelt, emellett európai kupamérkőzéseken is pályára lépett, így nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik. Az új igazolás érkezésével a csapat stabilitása és támadójátéka is tovább javulhat - mutatta be új játékosát az eto.hu. Stefulj az előző szezont a Slaven Koprivnicában töltötte, ahol 30 bajnokin játszhatott a horvát első osztályban, ebből 28-szor kezdőként.

- Először is szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik mindent megtettek, hogy ez az átigazolás létrejöjjön. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részem. Remekül érzem magam, mindenki nagyon jól fogadott, a körülmények fantasztikusak, várom az új kihívásokat. Minden edzésen, és természetesen minden mérkőzésen a legjobbamat fogom nyújtani. Hiszem, hogy meccsről meccsre jobbak leszünk, és minél több pontot fogunk szerezni, hogy a lehető legjobb helyen fejezzük be a bajnokságot – mondta Daniel Štefulj.

A szurkolók hamarosan már a pályán is láthatják Daniel Štefuljt az ETO FC mezében, hiszen már a következő mérkőzéseken is bevethető. A klub vezetése bízik abban, hogy Štefulj gyorsan beilleszkedik, és hamarosan kulcsfontosságú játékossá válik a csapatban.

- Örülünk, hogy egy ilyen képességű játékost sikerült megszerezni a csapatba, aki jó kvalitásokkal érkezik egy nagy klubból – kezdte Steven Vanharen sportigazgató. - Ez az igazolás is azt mutatja, hogy a megfelelő irányba szeretnénk elindulni, komoly ambícióink vannak, minél előbb feljebb akarunk kapaszkodni a tabellán. Bízom benne, hogy vele együtt eredményesek leszünk!

Az ETO tegnap (kedden) is igazolt egy hátvédet, akkor a DAC-tól szerezte meg a cseh Filip Kasát. 

A Csakfoci legújabb szavazásán az alábbi kérdést tettük fel olvasóink számára: Marco Rossi szerint többször is irreális elvárásokkal találkozni Magyarországon. Szerinted mit lehet most valójában elvárni a mieinktől az NL-meccseken? Kattints és szavazz itt!

Olvastad már?
Vidi: Angol klub tett 1 millió fontos ajánlatot Tóth Balázsért - sajtóhír
A Blackburn Rovers jelentkezett be a Vidi kapusáért, akiért 1 millió fontot (1,2 millió eurót) adnának.
Elolvasom
Átigazolások
Pintér Dániel
Messi vagy más klub?
Az idén debütáló Pintér tárgyalásokat folytat az MLS bajnokával profi szerződése aláírásáról, saját nevelésű játékosként folytathatná pályafutását Messi csapattársaként. 2-3 másik MLS-együttes is bejelentkezhet érte - írja a Jenkifoci.
Kisvárda
Dinnyés Olivér
Honlapunk úgy tudja, hogy Dinnyés Olivért szívesen látnák Kisvárdán.
Fradi
Romão nem megy a Botafogóba(?)
Az ESPN szerint a brazil Botafogo nem szerződteti az FTC játékosát, Júlio Romãót. Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a klubok még tárgyalnak egymással.
Tovább az összes átigazoláshoz