I. félidő
A mérkőzésen már a 14. másodpercben fontos esemény történt: felmerült, hogy Mejías kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, ezért a VAR vizsgálni kezdte az esetet. Hosszas ellenőrzés után a 4. percben a játékvezető a monitorhoz ment, majd úgy ítélte meg, hogy valóban kezezés történt, így tizenegyest adott. Horváth Kevin állt a labda mögé, és magabiztosan a jobb alsó sarokba lőtt, amivel a Paks megszerezte a vezetést (1-0).
A 7. percben aztán gyorsan érkezett a válasz: a DVSC egy szöglet után egyenlített. Dzsudzsák Balázs beadását Kocsis lefejelte, Lang pedig közelről, félfordulatból a kapu közepébe vágta (1-1).
A 11. percben újabb helyzet alakult ki: Bévárdi ívelt előre, Hahn ziccerbe került, de becsúszva csak belepöckölni tudott a labdába, amit Erdélyi lábbal hárított. Egy perccel később Batik passza után Kusnyír próbálkozott jobbról, éles szögből, de lövése keresztben elhaladt a kapu előtt. Ezután Kocsis is próbálkozott, bal külsővel lőtt kilenc méterről, de jócskán a kapu fölé. A 25. percben ismét magához ragadta az előnyt a hazai csapat. Egy nagyszerű támadás során Hahn sarokkal indította Windeckert, aki jobbról szépen tálalt Böde elé, a rutinos csatár pedig ballal a hálóba lőtt (2-1).
A folytatásban egy lecsorgó labda Windeckernél kötött ki, aki az alapvonal közeléből, mintegy 6 méterről próbálkozott, de Erdélyi résen volt, és a rövid saroknál védett. Úgy tűnt, paksi előnnyel mennek szünetre a csapatok, a hajrában azonban egyenlített a Loki: ekkor Kusnyír jobb oldalról ívelt középre, a labda Patai fejéről még továbbcsúszott a hosszú oldalra, ahol Guerrero teljesen üresen érkezett, és 6 méterről a bal alsó sarokba lőtt (2-2).
II. félidő
A fordulást követően Dzsudzsák balról ívelte középre a szögletet, Vas tovább csúsztatta a labdát, majd Lang 13 méterről kapásból a bal alsó felé lőtt, de Kovácsik vetődve hárított. A 65. percben aztán harmadszor is előnybe került a házigazda: egy sarokrúgást követően a labda Windecker elé került, aki közelről a rövid sarokba lőtt (3-2).
Pár perccel később újabb gólt szereztek a paksiak: Zeke adott be balról, a labda Silye elé pattant, aki pedig jobb lábbal pontosan gurított a kapuba (4-2).
Ezután VAR-vizsgálat következett egy erősen véleményes helyzet után: Komáromi került nagy helyzetbe, majd Vas Gábor mellett elesett a 16-oson belül. Úgy tűnt, a paksi védő eltalálta a támadó lábát, de Bognár Tamás játékvezető és a VAR-szoba sem ítélt tizenegyest.
A végső kegyelemdöfést Zeke Márió vitte be, aki a 95. percben, jobbal szerzett remek gólt, a 16-oson kívülről - ezzel beállította az 5-2-s végeredményt. A paksi győzelem azt jelenti, hogy Bognár György csapata megelőzte a DVSC-t és a ZTE-t is a tabellán. Jelenleg a Paks a harmadik (50 pont), a Loki a negyedik (50 pont, kevesebb győzelem), míg a Zete az ötödik (48 pont).
NB I, 32. forduló
Paks-Debrecen 5-2 (Horváth K., 5. - 11-esből, Böde 25., Windecker 65., Silye 70., Zeke 95., ill. Lang 7., Guerrero 45.)
Paks: Kovácsik - Bévárdi (Zeke, a szünetben), Vécsei, Vas, Szekszárdi, Silye - Horváth K. (Máté, 84.), Papp, Windecker (Gyurkits, 91.) - Hahn (Szendrei, 66.), Böde (Ádám, 84.)
(cserék: Gyetván, Alaxai, Ádám, Szendrei, Hinora, Gyurkits, Zeke, Máté, Tóth B.)
DVSC: Erdélyi - Kusnyír, Lang (Komáromi, 76.), Mejías, Guerrero (Tercza, 76.) - Batik, Szűcs - Kocsis D., Dzsudzsák (Manzanara, 76.), Patai (Szécsi, 66.) - Szuhodovszki (Kohut, 84.)
(cserék: Demjén, Pálfi, Camarasa, Komáromi, Manzanara, Youga, Tercza, Hofmann, Kulbachuk, Kohut, Szécsi, Bermejo)