Három magyar válogatott játékos edzője is lehet Thomas Doll - itt kaphat munkát

Felvidéki sajtóhír szerint a DAC elkezdte keresni Németh Antal utódját, az egyik jelölt pedig a korábban a Ferencvárosnál is tevékenykedő Thomas Doll lehet.
Nyikes Zoltán 2021. szeptember 4., szombat 9:51
Felvidéki sajtóhír szerint a DAC elkezdte keresni Németh Antal utódját, az egyik jelölt pedig a korábban a Ferencvárosnál is tevékenykedő Thomas Doll lehet.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. szeptember 4., szombat 9:51

A korkep.sk információi szerint a három magyar válogatott játékost, Schäfer Andrást, Kalmár Zsoltot és Hahn Jánost is foglalkoztató DAC elkezdte keresni Németh Antal vezetőedző utódját. A portál úgy tudja, hogy

Thomas Doll neve is felmerült, aki ajánlatot is kapott már a sárga-kékektől

– állítólag a belga sportigazgató, Jan Van Daele mindenképp külföldi vezetőedzőt akar.

Mint ismert, Doll 2013 decemberétől 2018 augusztusáig tevékenykedett a Ferencváros élén, ez idő alatt egy bajnoki címet és három Magyar Kupa-győzelmet zsebelt be. A német szakember ezt követően dolgozott hazájában a Hannover, majd Cipruson az APOEL együtteseinél is, 2019 decembere óta nincs csapata.

Németh Antal idén áprilisban előbb megbízott vezetőedzőként vette át a dunaszerdahelyieket, ekkor öt mérkőzésen négy győzelem és egy döntetlen volt a mérlege, ezért az idei szezonra véglegesen övé lett a DAC kispadja. A felvidéki csapat a most futó idényben két győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel kezdett.

Korábbi interjúnk Németh Antallal

Olvastad már?
Interjú a legboldogabb magyar edzővel: "Egy olyan korban élünk, amely már meghaladta ezt a fajta gondolkodást" - a DAC-ot választaná az NB I helyett a Slovan-verő tréner
Évekig edzősködött Magyarországon, de a Felvidéken mégis ismertebb és népszerűbb. Számára a DAC élvez most prioritást, a dunaszerdahelyiek kedvéért akár egy NB I-es ajánlatra is nemet mondana. Már kétszer dolgozott együtt Bernd Storckkal, de nem volt vele problémája, ugyanakkor tisztában van vele, hogy nem nagyon lehet meggyőzni semmiről a német trénert. Markáns és határozott véleménye van arról, hogy nálunk a magyar vagy a külföldi edzőkre van nagyobb szükség. Interjú:
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Szentlőrinc
Többen távoznak a csapattól
10 játékos, többek közt Szekszárdi Tamás, Novák Zsombor, Hajdú Roland, Lakatos Márk és Sebestyén Bálintávozását jelentette be az NB II-ben szereplő Szentlőrinc.
MTK
Kosznovszky Angliába igazol
Polyák Balázs, az MTK klubmenedzsere megerősítette, hogy Kosznovszky Márk Angliába igazol, Kata Mihály iránt pedig érdeklődők vannak.
Újpest
Portugál balhátvédet igazoltak
Hivatalos honlapján jelentette be az Újpest, hogy szerződtette a román élvonalbeli Hermannstadtól Tiago Goncalvest.
Tovább az összes átigazoláshoz