Sok mindent megélt már a fociban a jelenleg szabadon igazolható Jova Levente, aki a Fradiban hét, Nyíregyházán kettő, legutóbbi klubjában, a Vasasban pedig öt évet töltött el. A most 33 éves kapus a zöld-fehéreknél még azt a korszakot is megtapasztalta, amikor az FTC még egy igencsak szétesőben lévő klub volt, Nyíregyházán bár nagyon jól érezte magát, aktuális edzője azt állította, hogy negyedannyiért hoz egy olyan kapust, mint ő, ezért Angyalföldre szerződött, ahol Gera Zoltántól Pintér Attiláig számos edzője volt. Jova Leventével eddigi klubjairól, távozásairól és edzőiről is beszélgettünk, azt is elmondta, miért kellene minden kapus mögé a "horvát fenevad" Ivan Rados, hogyan harcolta ki, hogy ő rúghassa a 11-eseket a Szparinál, miként viccelte meg Döme egyszer a Vasas-játékosokat, de Dibusz Dénes és Balikó Milán lába is szóba kerül.
- Szeptember elején távoztál a Vasastól, jelenleg az NB II-es Soroksárral készülsz. Milyen lehetőségeid vannak a folytatásra?
- Volt már több megkeresésem, külföldről is, de ezeket egyelőre nem szeretném nyilvánosságra hozni, mert egyik sem fix még, és nem is akarok sehol megzavarni ezzel senkit. Mi sem döntöttük még el, merre induljunk, de hál’ istennek érzem az érdeklődést, úgyhogy van kiút ebből a helyzetből is.
33 éves vagy, vannak, akik ilyenkor már a karrierjük végét tervezik, de azt is mondhatjuk, hogy kapusként még fiatalember vagy. Te hogy tervezed a jövőt?
Szerencsére nem nagyon voltak sérüléseim, úgyhogy tervezek még négy jó és két rossz évet (nevet). Az is bennem van, hogy fokozatosan segítsek a fiataloknak, hogy átadjam a tapasztalatokat.
Régen abszolút elmondható volt rólad a tipikus “őrült kapus” jelző. Lehiggadtál már?
- Ami a magánéletemet illeti, van egy kétéves, csodálatos kislányom és egy nagyon kedves és szép feleségem, úgyhogy most már megnyugodtam, teljes az életem velük. Otthon néha komolyabbnak kell lennem, de edzésen ki tudom élni magamat, az “őrültségemet”, most például Soroksáron is, ahol egyből szívesen fogadtak. A focit így lehet élvezni, olyan helyre kell menned, ahol jól érzed magad a bőrödben, én is ilyen helyet keresek most.
Sokan a Fradiban ismerték meg a nevedet, igen fiatalon védhetted az FTC kapuját.
- Kakas Laci hívására érkeztem, nagyon szerettem azt a Fradit, egy álmom vált valóra azzal, hogy odaigazoltam. Az, hogy Lipcsei Petivel együtt dolgozhattam, Dragival együtt játszhattam, a régi Albert Stadionban játszhattam… Ezeket az emlékeket nem veheti el senki.
Az a Fradi azért nem az a felépítettségű klub volt szervezettségben, amiről ma beszélhetünk. Könnyű döntés volt, hogy odamész?
- Akkor a Fehérvártól is volt ajánlatom, ott többet is kereshettem volna, de nekem a Fradi tényleg egy álmom volt, akkor is, ha tudtam, hogy nem rendezett minden. Én is megtapasztaltam, hogy 3-4 hónapig nem kaptunk fizetést.
A lakást szerencsére biztosította a klub, autóm nem volt, a bérletet meg tudtam venni, hónap vége felé pedig maradt 2000 forintom, és akkor el kellett dönteni, hogy meccs előtt éljek úgy, mint egy király és egyek egy gyros tálat, vagy vegyek csak kiflit kefirrel és akkor abból a kétezerből megvagyok még jó pár napig. Volt, hogy kakaós tésztát ettem a meccs előtt, mert az volt otthon.
- Persze segítettek a szüleim is, de azért nehéz volt. Ezért mondom a fiataloknak, hogy nagyon jókor csöppentek bele a fociba, de spóroljanak, mert egyrészt nem tudod, mikor jön egy sérülés, és az sem garantált, hogy ez az időszak sokáig fog tartani. Ezért kezdtem el én is az edzői szakmát. Van vezetőedzői és kapusedzői papírom is már.
- Régóta külföldi edzők dolgoznak a Fradinál, de te még megtapasztaltad, amikor magyar tréner irányította a csapatot, például Détári Lajos. Kártyás edzésekről tudsz mesélni?
- Persze nekem is van jó sztorim. (nevet) Egy alkalommal Amerikába mentünk edzőtáborba, egy meghívásos tornára, ahova a Vasas is jött velünk, játszottunk mexikói és argentin csapatokkal is. Tartottak egy közös vacsorát, amire a kint élő magyarok hívtak meg minket. Azt tudni kell, hogy akkor a Vasanál már 3-4 hónapja nem volt fizetés. A vacsoránál mondta Döme, hogy kicsit vicceljük meg a Vasast, megkért valakit, hogy kezdjen el kiosztogatni borítékokat a Fradi-játékosoknak, mintha mi a meccsért is prémiumot kaptunk volna, persze a borítékban nem volt semmi.
A Vasas-játékosok meg csak néztek, hogy négy hónapja egy fillért nem kaptak, nekünk meg még ezért is pénzt osztogatnak. Egyébként én Dömével is szerettem együtt dolgozni.
2014 januárjában szorultál ki a kapuból, akkor érkezett ugyanis Dibusz Dénes, aki azóta gyakorlatilag megállás nélkül védi a csapat kapuját. Mi volt akkor a különbség kettőtök között?
- Szerintem azt senki nem szégyelli, akit a Dénes szorított ki, látjuk, milyen pályafutása van, az NB I legjobb kapusa, válogatott játékos.
Engem hajtott a szurkolói vérem, hogy fradista vagyok, magával ragadott a hangulat, még nem voltam elég érett. Egyébként Dénes nagyon korrekt volt, már akkor felhívott, mielőtt leigazolták, pedig nem is ismertük egymást.
- Nem véletlen, hogy a mai napig nagyon jó barátok vagyunk, összejárunk a családdal, a kislányaink hasonló korúak, úgyhogy örülök a sikereinek. Én pedig boldog vagyok a pályafutásommal, persze van még benne, és ezt ki is szeretném hozni, ez csak rajtam múlik.
- Dibusz Dénes már akkor is ennyire erős volt mentálisan? Mennyit ad hozzá egy kapus teljesítményéhez ez a rész?
- Dénes nagyon erős fejben, és ez rengeteget számít. Ha egy kapusnak tiszta a feje, akkor a 80 százalék már megvan ahhoz, hogy jó meccse legyen - értelemszerűen egy alap biztos tudásra szükség van. Ez egy mezőnyjátékosnál is fontos, de a kapusoknál különösen. Lehetsz te bármennyire jó kapus, ha nincs rendben a fejed, akkor nem tudod ezt kihozni magadból. Ezt én is mindig éreztem magamon, ezért is volt szükségem most környezetváltozásra.
Nálad mi tudta elvinni a fókuszt?
- A kapusok életében nagyon fontos a kapusedző szerepe, a kapusok egy külön családot alkotnak. Ha nem érzed a tiszteletet, nincs meg a kommunikáció, akkor nincs miről beszélni. Nyíregyházán például nagyon jó éveim voltak, Tuska Janival olyan összhang volt közöttünk, ami óriásit adott a teljesítményemhez. Szerintem az ország egyik, ha nem a legjobb kapusedzőjéről beszélünk, nem véletlen, hogy most Diósgyőrben is milyen jó munkát végez. És az sem, hogy ő lett a lányom keresztapja, ezeket nem osztogatja csak úgy az ember. Ha érzed a bizalmat, azt, hogy a kapusedződ szakmailag is rendben van, hogy kielemzitek a hibákat, akkor tud minden klappolni. Persze ha ennek ellenére nem te védesz a vezetőedzőnél, akkor hiányzik valami.
Én mindig azt mondtam, hogy az a korrekt, ha verseny van a kapusok között. Ha valaki hátrányból indul, mert az edző vagy a kapusedző pikkel rá, az már nem verseny.
Ezek szerint volt ilyenben is részed.
Volt. Azért azt érzi az ember, ha az edzésmunka nem úgy van összerakva. Nem vagyok már fiatal, nem biztos, hogy mindig ugyanazt a munkát kell elvégeznem, mint egy 20 évesnek. Ezekbe egy kapusedző bele tud nyúlni, és ha már fáradtabban mész a meccsre, az nem jó.
A mai, már sok szempontból nagyon modern futballból kezd kikopni a játéknak az a romantikája, hogy a kapusok több helyen is rendszeres 11-es rúgók voltak. Te még pár éve is rúgtál büntetőket Nyíregyházán - volt például egy ötgólos szezonod. Hogy érted el ezt?
- Egyrészt éreztem magam mögött a bizalmat, ami megadta nekem az erőt: Tuska Jani volt a kapusedző, Zoran Szpisljak az edző és talán csapatkapitány is voltam. De persze ehhez kell egy karakter is, ami már egyre kevésbé van meg a fiatalokban.
Ajkán játszottunk egy olyan meccset, amelyen már két 11-est is kihagytunk, én pedig szünetben mondtam Zorannak, hogy ha megint lesz büntető, akkor azt én rúgom. 3-3-nál a 80. percben megkaptuk azon a meccsen a harmadik 11-esünket, úgyhogy szépen felkocogtam. Busai Attila kérdezte is, hogy “mit keresel itt Levente?”, mondtam neki, hogy jöttem 11-est rúgni. Odaálltam, berúgtam.
- Egyrészt én tudtam kapusfejjel is gondolkodni, másrészt akkor nagyon sokat gyakoroltuk a 11-eseket az edzéseken, a két kapufa mellé kifeszítettünk egy-egy felfújható bábut, beállt a kapus is, és csak az számított gólnak, ami a bábu és a kapufa között ment be. Ha sokat gyakorolnák a játékosok, majdnem mindegyik 11-esből gól lehetne, persze kell a tiszta fej is hozzá, ez is igaz. Viccesen azt mondtam akkor, hogy ha a kapus ellenem irányt talál, már megadom védésnek. Mert ez csak az idegek harcáról szól, hogy ki tud tovább várni. Nem is nézed a labdát, csak a kapus lábát, hogy merre billen, és utána rögtön rúgod a másik irányba.
Akkor te soha nem döntötted el előre az irányt?
- Soha. Az MTK ellen is rúgtam egyszer egy büntetőt Somodi Bencének, akit aztán leszidtak, hogy miért nem abba az irányba vetődött, amerre rúgtam, hiszen legutóbb is azt az irányt választottam.
Mondtam neki, hogy ne okolja magát, mert én sem tudtam, hova fogom rúgni, ha a másik irányt választja, akkor én meg nem oda rúgom. Sok minden klappolt Nyíregyházán, fájó volt a váltás.
Miért mentél el végül?
- 90 százalékban megegyeztünk a hosszabbításról, Budapesten is találkoztunk Révész Bálinttal, azt hittem, egymás kezébe is csapunk. Sok mindent elterveztem Nyíregyháza kapcsán, szívesen odaköltöztem volna hosszabb távra, mert az emberek nagyon szeretik a focit, örültem, hogy ott játszhatok.
Volt azonban ott akkor egy kezdő vezetőedző, aki azt mondta, hogy negyedannyiért hoz egy olyan kapust, mint amilyen én vagyok. Az egy kemény mondat volt, igaz, nem tudom, hogy ez az edző még a fociban dolgozik-e egyáltalán.
- Ezután átbeszéltem a helyzetemet a kapusedzővel, és ő is azt tanácsolta, hogy ha nem becsülnek meg, akkor fájó szívvel, de inkább menjek el. Úgyhogy dacból sem akartam már maradni, Nagy Miklós és Lippai Józsi megkeresett, úgyhogy a Vasasba igazoltam. Sokan nem értették, miért mentem el, most már el lehet mondani, hogy ezért. De ha nem jövök el, nem ismerkedem meg a feleségemmel, és nincs ilyen szép kislányom, úgyhogy végülis köszönettel tartozom.
Ha már távozások, a Fradiból való eligazolásodban mennyire volt szerepe annak a balhénak, ami kialakult körülötted?
- Nem volt annyi mögötte, mint amennyire fel lett fújva, de ebbe nem mennék bele. Dénes mögött a Fradiban nem lehetett védeni, ha az ember játszani akart, el kellett jönni. Akkor is szükség volt a környezetváltozásra.
Lehet, hogy korábban - ahogy mondtad -, fejben még nem voltál érett a Fradira, de egyvalamit már akkor is kiemeltek veled kapcsolatban, a lábmunkádat. Mi az oka annak, hogy fiatalon is erős volt lábbal, pedig bár jó a magyar kapusképzés, azt sűrűn lehetett hallani, hogy viszonylag későn kezdtek el erre figyelni?
- Nagyon sokat kaptam ebben is az MTK-tól. Irigykedtem is azokra, akik gyerekkoruk óta azt a képzést kapták. Ismerjük az MTK-t, hogy játékos focit mutatnak, nem nagyon van olyan MTK-kapus, aki ügyetlen lábbal, Demjén Patrik is extra, de Fadgyas Tamást is lehet említeni.
Pont ma emlegettem Balikó Milán nevét, komolyan mondom, hogy én azóta nem láttam olyan kapust, aki úgy rúgott, mint ő. Édersont tudom most hozzá hasonlítani. Amikor megláttam, azt mondtam magamnak, hogy mit nem adnék, ha ilyen lábam lehetne. Agárdon mindenünk megvolt a focihoz, az ilyen példák is.
Mára mennyire lett a lábbal való játék első számú kötelessége a kapusoknak?
- Ma már fontosabb, minthogy kézzel mennyire vagy jó. Sok támadás a kapustól indul, átlátod az egész pályát. Hiába vagy topkapus, ha nem tudják használni a lábadat, nem tudsz komoly szinten védeni.
Visszatérve az elmúlt éveidre, a vasasos időszakra, igen sok edzővel dolgozhattál együtt - Schindler Szabolcs, Bene Ferenc, Kuttor Attila, Kondás Elemér, Desits Szilárd, Gera Zoltán, Pintér Attila -, kiket emelnél ki?
- Bene Ferit és Gerzsont például. Gera Zoli persze még a szakmája elején van, ilyenkor mindenkinél vannak kudarcok, de nagyon jó edzések voltak nála. Schindler Szabolcsot is említhetjük, én nem szoktam mindenkitől elbúcsúzni, de vele külön beszéltem akkor, sajnáltam, hogy mennie kellett. Kuttor Attilával is szerettem együtt dolgozni, ott focizni kellett, mindig szimpatikus csapatot épít. Szinte csont nélkül jutottunk vele fel, sokszor beszéljük Feczével és Pátkai Mátéval, hogy nem kellett volna nyáron annyi embert igazolni, hanem inkább azzal a maggal nekimenni az NB I-nek.
Gerát sok játékosa kiemeli, miért nem jött még meg neki az áttörés edzőként?
Még tényleg túl rendes volt, de már megtapasztalta, miben kell keményebb kezűnek lennie, és miben lehet engedni.
- Azért a Vasas nem könnyű közeg, azt a Kecskemétet pedig nem lehetett megmenteni, persze azt sajnáltam, hogy az NB II-t gyengén kezdték. Szurkolok neki, mert többre hivatott, remélem, hogy nem fog visszavenni, neki ez az út a jövője.
Hogy éli meg egy kapus, ha kirakják a kezdőből? A Vasasnál Kondás Elemérnek és Pintér Attilának is volt ilyen döntése.
- Előbbi egy Debrecen-meccs után rakott ki, ahol mindegy lett volna ki véd, akkor még Dombó Dávid, Uram Jani és a fiatal Bánfalvi Gergő volt ott.
Azért az is fontos egy csapatban, hogy a kapustársaid mennyire segítenek, amikor te vagy a kezdő kapus, és hogy ha nem te védesz, mennyire segíted a többieket. Ebből a szempontból például Ivan Radostól nagyon féltem, milyen típus lehet, mert a tv-ben egy horvát fenevadnak tűnt.
- Közben pedig kenyérre lehetett kenni, rengeteget segített nekem, mindig megbeszéltük, miket hibáztam adott esetben. Egy ilyen ember kellene minden kapus mögé, de ez nem mindig volt meg.
- És a Pintéres eset? Azt lehetett hallani, azon rágott be, hogy nem jelezted neki, hogy sérült vagy, és így álltál be a kapuba.
- Azt, hogy nem én leszek a csapatkapitány, már egy Soroksár-előtt megbeszélte velem, annak annyi volt az oka, hogy ő nem szerette, ha a kapus a cséká. Az ominózus esetben valóban hibáztam, beláttam. Egyébként nem vagyok rosszban Pinyővel, találkoztam is vele azóta, és jól elbeszélgettünk. Nem volt a legjobb időszak a karrieremben, de nem mondanék rá rosszat.
- Idén feljut a Vasas?
- Az utolsó fordulókban kiderül, szerintem szoros lesz. A Szegedben is több van, veszélyes csapat, úgyhogy nem lesz egyszerű. Most még szurkolok nekik, mert ha esetleg az NB II-be igazolok, akkor onnantól már a saját csapatom feljutásában fogok bízni.
Budai László
