Hivatalossá vált, amit a csakfoci.hu korábban előre jelzett: Dejan Stankovic a mai nappal felbontotta szerződését a Ferencvárossal - jelentette be a klub hivatalos oldala. Azt is hozzátették, hogy a vezetőedzővel távozik a vele érkezett külföldi stáb is.
A közlemény kiemeli, az FTC-t nem érte váratlanul a szakember döntése, a hétvégi derbin, amely egyben a bajnoki aranyérem-átadó ünnepség is, a korábbi hírünknek megfelelően Leandro de Almeida ül a Fradi kispadján.
KORÁBBAN ÍRTUK
A Csakfoci csütörtök délután jelezte, hogy Dejan Stankovic vezetőedző távozik a Ferencvárostól, miután elfogadta egy másik klub ajánlatát, ezt pedig már közölte is az FTC vezetésével. Ez pedig időközben hivatalossá is vált, miután a Szpartak Moszkva bejelentette, hogy Stankovic lesz az új vezetőedző a 2024/25-ös idénytől.
Honlapunk azonban úgy értesült, hogy a szerb szakember már nagy valószínűség szerint a hétvégi, Újpest elleni utolsó bajnoki mérkőzésen sem fog leülni a kispadra, helyette minden bizonnyal az eddigi asszisztense, Leandro lesz a megbízott edző.
Leandro játékosként az utolsó élvonalbeli bajnoki mérkőzését 2020. júniusában játszotta az FTC-nél, majd ezt követően sem ért véget a klub és a játékos kapcsolata azzal, hogy a korábbi magyar válogatott labdarúgó felhagyott a profi futballal, ugyanis az FTC II-ben játszott, majd ott is kezdett el edzősködni.
Ezt követően gyorsan az NB I-es csapatnál találta magát, ugyanis Sztanyiszlav Csercseszov, Máté Csaba és Dejan Stankovic szakmai stábjában is helyet kapott, a szerb szakember eltiltásainál pedig Leandro irányított a kispad mellől.
Hogyan értékeled Stankovic munkáját a Fradi élén? Kattints és szavazz itt!
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2024/05/fd142f4f-62d6-49d3-9bf5-a0d186c83149-768x432.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)