A televíziós felvételeken is látszik, hogy a két kispad között tömegjelenet alakult ki az ETO FC-DVSC (2-2) összecsapás végén. Az indulatokat kiválthatta, hogy a vendégek két góllal vezettek, a házigazda két tizenegyesből egyenlített.
Különösen a második büntető körüli hercehurca fokozta az adrenalint: Batik Bence kezét érintette a labda, de a védő az ellenfelével harcolt, nem láthatta a labdát, Rúsz Márton tizenegyest ítélt, de a VAR kihívta a játékvezetőt: az ilyen esetek döntő többségében azért, mert a képernyők előtt ülő játékvezetők másképp látták a szituációt. Vagyis a Loki tagjai bízhattak abban, hogy az ítélet megváltozik, és marad az 1-2 a 93. percben. Ám Rúsz Márton kitartott eredeti döntése mellett, Vitális Milán pedig a második tizenegyest is berúgta, így 2-2 lett a végeredmény.
Nem sokkal később a két kispad között tömegjelenet alakult ki, a két vezetőedzőt, Borbály Balázst (ETO) és Sergio Navarrót (DVSC) kiállította a játékvezető - ezt a televíziós felvételeken is látni lehetett. De mi történt pontosan?
A kispadok közelében tartózkodók szerint egy, a debreceni térfél közepén történt apróbb szabálytalanság “robbantotta ki” a vitát, amikor Sergio Navarro a győri kispad felé kiáltotta angolul mindezt: “legyen ez is tizenegyes!” Borbély Balázs nem hagyta szó nélkül az ironikus megjegyzést, és angolul visszaszólt: Shut up!“, amit magyarul a legenyhébben úgy fordíthatunk, hogy “fogd be!”
Ekkor indult el egymás felé a két szakvezető, a számukra kijelölt zónát elhagyva, de a stábtagok megakadályozták, hogy fizikai kontaktus alakuljon ki: Borbély Balázst a korábbi 18-szoros válogatott Lipták Zoltán, Sergio Navarrót segítője, Alexandre Piquer Pallares fogta vissza - miközben Lipták Zoltán és a DVSC kispadján ülő, korábbi 35-szörös válogatott Dombi Tibor a körülményekhez képest tárgyilagosan és a legnagyobb egyetértésben állapították meg: a következetlen játékvezetői ítéletek okozták a feszültséget, a két kispad között semmiféle konfliktus nem volt addig.
A játékoskijáróban még tovább folytatódott a szócsata, de végül megnyugodtak a kedélyek, kérdés, a fegyelmi bizottság hogyan dönt a kiállított edzők ügyében. A két edző a lefújás után aztán már higgadtabban értékelte a történteket.
“A végén elszabadultak az indulatok, de semmi különös nem történt, nem halt meg senki” - nyilatkozta a meccs után Borbély, míg a Loki mestere elnézést azzal kezdte, hogy elnézést kért a kirohanásáért, majd így folytatta:
“Úgy éreztem, meg kell védenem a klubot és a csapatomat, mert ma olyan büntetőket kaptunk, amelyek nem voltak egyértelműek, és előnyt jelentettek az ellenfél számára" - fogalmazott.