Honlapunk is beszámolt arról vasárnap este, hogy a BVSC elleni bajnoki vereséget követően a Videoton közleményt adott ki, amelyben jelezték, hogy az eredeti szándék szerint az őszi szezont követően került volna sor a szezon első részének szakmai értékelésére, de a vereség és főleg a mutatott játék miatt most szükséges értékelni a helyzetet, kihasználva a válogatott szünetet is. Hozzátették, az értékelés eredményéről és a továbbiakról a hét elején adnak bővebb tájékoztatást.
A Csakfoci információi szerint ennek eredményeként nagy változások jöhetnek a Vidi szakmai vezetésében. Honlapunk úgy tudja, eldőlt, hogy Boér Gábor nem folytatja munkáját vezetőedzőként, utódjaként a legfőbb jelölt az a Laczkó Zsolt lehet, aki legutóbb a Honvédnál dolgozott az NB II-ben 13 mérkőzés erejéig, azt megelőzően pedig a Puskás Akadémia utánpótlásában szerzett tapasztalatot edzőként.
Cikkünket követően egy órával a Vidi a hivatalos oldalán be is jelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Boér Gábor vezetőedzővel. Az utódját egyelőre nem közölték.
Honlapunk úgy értesült, nem csak vezetőedzői posztot érinti a változás, információink szerint ugyanis megváltozik Nikolics Nemanja szerepköre is. A fehérvári klublegendával kapcsolatban szeptember elején jelentették be, hogy sportszakmai tanácsadóként segíti a tulajdonos önkormányzat munkáját, hamarosan azonban információink szerint Nikolicsot a Videoton sportigazgatójának nevezhetik ki.
A Vidi jelenleg tizenkét fordulót követően az NB II 10. helyén áll, három győzelemmel, négy döntetlennel és öt vereséggel.