Fotó: pecsma.hu

Életet mentett a partjelző a magyar bajnokin: "Azonnal eldobtam a zászlót, átugrottam a korlátot és odasiettem"

Kreskai Tamás partjelző kiemelte, hogy ezért is nagyon fontos az elsősegélynyújtás minden helyzetben.
Budai László 2022. október 4., kedd 9:31
Fotó: pecsma.hu
Kreskai Tamás partjelző kiemelte, hogy ezért is nagyon fontos az elsősegélynyújtás minden helyzetben.
Szerző: Budai László 2022. október 4., kedd 9:31

Vasárnap délelőtt rendezték meg a BFA Szigetvár–Pogány Bogád SE U19-es bajnoki mérkőzést. Az utánpótlás-csörte nyugodt mederben csordogált, egészen az első félidő végéig, akkor azonban hirtelen nagy lett az ijedelem, a nézőtéren ugyanis az egyik szurkoló rosszul lett - számolt be róla a pecsma.hu. Szerencsére gyorsabban érkezett meg a segítség, mint arra számítani lehetett volna arra, ugyanis a mérkőzésen Micek-Angyal Adrienn játékvezető munkáját az oldalvonal mellett segítő Kreskai Tamás „civilben” az Országos Mentőszolgálatnál dolgozik mentésirányítóként, így azonnal szolgálatba is helyezte magát.

- Nem sokkal jártunk az első félidő vége előtt, amikor arra lettem figyelmes, hogy mögöttem a nézőtéren többen is kiabálnak, valaki ugyanis rosszul lett – idézte fel az eseményeket a PécsMa érdeklődésére Kreskai Tamás.

Azonnal eldobtam a zászlót, átugrottam a korlátot és odasiettem, stabil oldalfekvésbe helyeztem az idő közben az eszméletét is elveszítő szurkolót. Szerencsére kis idő múlva valamivel jobban lett, az eszméletét is visszanyerte, és a mentős kollégák is hamar a helyszínre értek, hogy aztán a Szigetvári Kórházba szállítsák a drukkert.

Kreskai nem érzi úgy, hogy bármi különlegeset tett volna, de azt elismerte, hogy a mérkőzésen jelen lévők nagyon megijedhettek, elég rosszul nézett ki ugyanis az egész szituáció. Igaz a lényeg az, happy enddel zárult. Kreskai Tamás kiemelte, hogy ezért is nagyon fontos az elsősegélynyújtás minden helyzetben.

Az esetnél a meccset természetesen azonnal félbeszította a játékvezető, de miután a szurkolót kórházba szállították, folytatódhatott a játék. A derbit egyébként 6-2-re nyerte meg a hazai csapat.

Olvastad már?
Zvezda-Fradi: Bajban a szerbek, kidőlt a 8-szoros bajnok alapember
Combsérülése miatt kihagyhatja a Fradi elleni Európa Liga-csoportkörös találkozót a Crvena zvezda rutinos hátvédje, Nemanja Milunovic.
Elolvasom
Átigazolások
NB III
Egerből a Maldív-szigetekre
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Újpest
Bodor a jövőjéről
Az ideiglenesen megbízott újpesti vezetőedző, Bodor Boldizsár beszélt a lehetséges jövőjéről az utolsó bajnoki után.
MTK
Válogatott védő érkezik
Vilius Armalas személyében litván válogatott védővel erősödik az MTK Budapest.
Tovább az összes átigazoláshoz