DVTK: Korábbi Slovan-támadót igazoltak a távozó brazil szélső helyére - hivatalos

Már egy hónapja a DVTK-val készül Mohammed Rharsalla, a klub pedig szerdán hivatalosan is bejelentette a marokkói támadó érkezését.
Póczik Dávid 2024. július 24., szerda 12:37
Már egy hónapja a DVTK-val készül Mohammed Rharsalla, a klub pedig szerdán hivatalosan is bejelentette a marokkói támadó érkezését.
Szerző: Póczik Dávid 2024. július 24., szerda 12:37

Mohammed Rharsalla személyében marokkói támadót igazolt a DVTK. A Diósgyőr vezetőedzője, Vladimir Radenković jól ismeri, hiszen a pozsonyi Slovan Bratislavánál bajnokságot és kupát is nyertek együtt, valamint szerepeltek az Európa Liga csoportkörében is - adta hírül a klubhonlap.

Rharsalla Marokkóban született 1993-ban, majd Spanyolországban nevelkedett. 21 évesen Ukrajnába igazolt, ahol fél év megszakítással öt évet töltött el, majd három és fél évig a Slovan Bratislavát erősítette (108 mérkőzésen 36 gól és 34 gólpassz fűződik a nevéhez). A DVTK szakmai stábjából Vladimir Radenković és Srdjan Zirojevoć is jól ismeri őt ebből az időszakból, hiszen együtt nyertek bajnoki címeket és kupákat, illetve szerepeltek az Európa Liga csoportkörében is. Az utóbbi években játszott Szaúd-Arábiában, Marokkóban, Törökországban, legutóbb pedig a szlovák élvonalbeli FC Košice labdarúgója volt. 2020. október 13-án egy Szenegál elleni felkészülési mérkőzésen pályára lépett hazája felnőtt válogatottjában is

- Közel egy hónapja csatlakoztam a csapat felkészüléséhez, így már az edzőtáborba is a kerettel tartottam, ami nagy könnyebbséget jelentett a beilleszkedésemet illetően. Örülök, hogy itt lehetek a családommal, hiszen a körülmények nagyszerűek, és ami még fontosabb, nagyon jók voltak az első benyomásaim a csapatot illetően. Jól érzem magam, hiszen egy jó közösségbe és egy jó csapatba érkeztem. Bizakodó vagyok a jövőt illetően, azon dolgozunk, hogy közösen jó eredményeket tudjunk elérni a következő idényben. Szeretném élvezni a játékot, gólokkal és gólpasszokkal segíteni a csapatot, de a legfontosabb, hogy minél több győzelmet arassunk a bajnokság során. Győztes mentalitású játékos vagyok, aki a pálya utolsó harmadában szereti az egy az egy elleni játékhelyzeteket - fogalmazott Rharsalla, a DVTK új játékosa.

- Mohammed Rharsalla kifejezetten vezetőedzőnk, Vladimir Radenković kérésére érkezett Diósgyőrbe, hiszen nagyon jól ismeri a képességeit a Slovan Bratislavából. Pernambuco távozásával szükségünk volt egy kreatív, technikás szélsőre. Bízom benne, hogy Mohammed a játékával hamar megszeretteti magát a szurkolókkal is - nyilatkozta dr. Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója.

A DVTK részéről egyébként kedden jelentették be, hogy már nincs érvényben a világszövetség, az átigazolásokra vonatkozó kizárása. Bővebben az ügyről itt!

Olvastad már?
BL-selejtező: A Fradi "magyartalansága" most nem járt sikertelenséggel - ezért nem volt meglepetés a felállás
A kedd esti BL-selejtezőt megelőző két évben a Fradi hatszor játszott magyar mezőnyjátékos nélkül, négyszer kikapott - most sikerült javítani az összképen.
Elolvasom
Átigazolások
Paks
Lenzsér Bence: 2029
A paksiak bejelentették, hogy újabb három évre írtak alá alapemberükkel, Lenzsér Bencével, akinek így már 2029-ig érvényes a szerződése.
Videoton FC Fehérvár
Több távozó is lehet
A Csakfoci információi szerint máris megkezdődött a keret átalakítása az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárnál, így több játékos távozhat a csapattól.
Szpartak Moszkva
Stankovic-Csercseszov csere?
Az orosz Sport-Express információi szerint Sztanyiszlav Csercseszov is jelölt lehet Dejan Stankovic utódjának a Szpartak Moszkvánál.
Tovább az összes átigazoláshoz