310 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a Haladásra a Pápa elleni, 1-1-re végződött NB III-as szezonzáró után. A szövetség a játéktérre dobált poharak és görögtüzek, a szurkolók lefújás utáni pályára lépése, valamint a pápai vendégszektorban okozott anyagi károk miatt büntette meg a szombathelyi klubot. A Haladásnak a pénzbírság mellett 30 napon belül megállapodást kell kötnie a pápai vezetőséggel a megrongált székek és a stadionból ellopott sportszerek (labdák, szögletzászlók) kárrendezéséről.
Mint ismert, a feszült hangulatú, több mint ezer néző előtt lezajlott mérkőzés már a beléptetőkapunál balhéval indult, ahol a vendégdrukkerek a biztonságiakkal szólalkoztak össze, amihez rendőri beavatkozás kellett. A lefújás után a szombathelyi szurkolók egy csoportja áttörte a kordont, berohant a pályára és a hazai szektor felé indult, megrongálva a stadiont és veszélyeztetve a pápai szimpatizánsokat. A rendet végül húsz perc alatt sikerült helyreállítani, a hazai klub pedig közleményben ítélte el a történteket, és a rendbontóktól való elhatárolódásra szólította fel a Haladást.