A Ferencváros elleni 2-0-s vereséggel immáron tíz mérkőzés óta tart az Újpest nyeretlensége az NB I-ben, a lilák legutóbb még tavaly decemberben, Debrecenben tudtak három pontot szerezni (2-1) a bajnokságban.
A mélyrepülés egyértelműen látszik a tavasz tabellán is, egy élvonalbeli csapat sem szerepelt olyan rosszul 2025-ben, mint Bartosz Grzelak együttese, amely 9 mérkőzésen 0 győzelemmel, 4 döntetlennel és 5 vereséggel áll, egyedüli klubként nyeretlenül. Gólkülönbsége 7-22, amely szintén a leggyengébb a mezőnyben.
Ha pedig a következő fordulóban a DVSC ellen is folytatódna a pocsék sorozat, lassan a "rendes" tabellán is hátrafelé kellene már figyelnie a IV. kerületi gárdának.
Nem sokkal áll jobban az ősszel még a dobogóra pályázó Diósgyőr sem: a miskolciak ugyan március elején a listavezető Puskás Akadémiát legyőzték, de idén ez volt az egyetlen sikerük, miközben (legutóbb) a Lokitól és az MTK-tól is négyet kaptak. Ezzel a tavaszi tabellán a DVTK az utolsó előtti, mínusz tizes gólkülönbséggel, ugyanakkor a jobban sikerült első félidény miatt nekik már aligha kell attól tartaniuk, hogy még kiesési gondjaik lehetnek.
A 2025-ös tabella teljes képéhez hozzátartozik, hogy az FTC és a ZTE eggyel több meccset játszott, egy korábban elmaradt találkozót pótolva 2-2-s döntetlenre végeztek Zalaegerszegen.

(Forrás: Transfermarkt)
| # | Csapat | LM | Gy | D | V | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ETO FC | 26 | 14 | 8 | 4 | 23 | 50 |
| 2. | FERENCVÁROSI TC | 25 | 15 | 4 | 6 | 22 | 49 |
| 3. | DVSC | 26 | 12 | 8 | 6 | 9 | 44 |
| 4. | ZTE FC | 26 | 10 | 9 | 7 | 7 | 39 |
| 5. | KISVÁRDA MASTER GOOD | 26 | 11 | 5 | 10 | -7 | 38 |
| 6. | PAKSI FC | 26 | 10 | 8 | 8 | 9 | 38 |
| 7. | PUSKÁS AKADÉMIA FC | 25 | 10 | 5 | 10 | 0 | 35 |
| 8. | ÚJPEST FC | 26 | 9 | 6 | 11 | -7 | 33 |
| 9. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 26 | 7 | 8 | 11 | -9 | 29 |
| 10. | MTK BUDAPEST | 26 | 7 | 7 | 12 | -9 | 28 |
| 11. | DVTK | 26 | 5 | 10 | 11 | -11 | 25 |
| 12. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC | 26 | 5 | 2 | 19 | -27 | 17 |