Fotó: paksifc.hu

Bognárról majdnem lekésett a Paks: "Közel álltam ahhoz, hogy másik klubnál dolgozzak" - Böde súlyáról és egy hiányosságról is beszélt

Bognár György azonnal igent mondott a paksi felkérésre, Bödét pedig még a tartalékoknál is motiváltnak látta.
Nyikes Zoltán 2023. február 17., péntek 10:37
Fotó: paksifc.hu
Bognár György azonnal igent mondott a paksi felkérésre, Bödét pedig még a tartalékoknál is motiváltnak látta.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. február 17., péntek 10:37

Kedden vált hivatalossá, hogy Bognár György vezetőedző visszatér korábbi együtteséhez, a Paksi FC-hez. A totális támadófoci filozófiáját valló szakember a Tolna Vármegyei Hírportálnak elmondta, nem sokon múlott, hogy egy másik magyar együtteshez írjon alá.

– Kapcsolatban álltam már más klubokkal is és volt olyan felkérés, aminél közel álltam ahhoz, hogy belevágjak. Aztán az utolsó pillanatban szerződést bontottak Waltner Róberttel, vasárnap este pedig meg is keresett Haraszti Zsolt, hogy lenne-e kedvem visszajönni. Nem volt nehéz kérdés, egyből igent mondtam – árulta el Bognár.

A szakember hozzátette, többek között azért is szerette meg Paksot, mert eredményesen és nyugodtan tudtak dolgozni, békén hagyták őket akkor is, amikor hullámvölgybe került a csapat, mert a klubnál mindenki tudta, hogy előbb-utóbb úgy is kilábalnak belőle.

– Helyezésben a csapat reálisan teljesített, nyilván egy másfajta filozófiával, másfajta futballal érték el ezeket az eredményeket Waltner Róberték. Visszatérünk a támadófocihoz és már hétvégén is szeretném, ha így indulnánk, nincs mire várni. Nem tudom, mennyi idő alatt sikerül ezt majd átállítani, azt gondolom, egy-két héten belül zöld ágra tudok vergődni azokkal is, akik újak. A keret rendben van, egy szakmai hiányosságot láttam, hogy Varga Barnabás mellett nincs még egy pozíciós center, befejező csatár. Hahn János részben az, de ő is inkább elmozgó játékos, nem pozíciós. Ha 6-7 sérültünk felépül, akkor ezzel nem lesz gond – folytatta Bognár.

A szakember visszatérésével egyidejűleg az is eldőlt, hogy a tartalékokhoz száműzött Böde Dániel is újra az első kerettel készül.

– Böde úgy tervezi, hogy idén befejezi a profi pályafutását, de még tudunk vele számolni szakmailag. Abszolút odafigyel magára, gondolok itt a súlyára és az edzettségi állapotára. Láttam a legutóbbi mérkőzését is a tartalékoknál, és még ott is motiváltan játszott, biztos, hogy a segítségünkre lesz, akkor is, ha 20 percet, vagy ha egy félidőt kell játszania – zárta a teol.hu-nak adott interjúját Bognár.

Olvastad már?
Fradi: "Sikeres transzferidőszakon vagyunk túl" - Hajnal kulcsfontosságú titkot árult el a magyar érkező lehetséges vételáráról
A sportigazgató szerint az érkezők közül négy játékost is továbbértékesíthet a Fradi, így ők akár jó befektetést is jelenthetnek a klub számára.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz