Az Újpest hétfő délelőtt jelentette be, hogy Damir Krznar veszi át a csapat irányítását, miután Bartosz Grzelakot a hétvégi vereség után menesztették. Az új trénernek azonnal egy komoly gond miatt kell törnie a fejét, ugyanis kérdéses, hogy Riccardo Piscitelli tudja-e majd védeni az együttes kapuját a vasárnapi, ZTE elleni bajnokin.
Az olasz kapus az ETO elleni mérkőzés 6. percében ütközött André Duartéval, és rögtön jelezte, hogy nem képes folytatni a játékot, a helyére Banai Dávid állt be. A vizsgálatok után kiderült, hogy a kapusnak a metszőfogai sérültek az ütközés során, a röntgen törést nem, csak kis mértékű elmozdulást mutatott.
Akut beavatkozásra nem volt szükség, Piscitellire a következő napokban folyamatos kontrollok várnak, melyek során az is kiderül, hogy játszhat-e még ebben a szezonban - számolt be játékosa állapotáról az Újpest, amely újabb információkat ígért.
Amennyiben Piscitelli nem vállalja a játékot, minden bizonnyal újra Banait vethetik be, a harmadik számú kapus a 18 éves Svékus Olivér.



