Fotó: Újpest FC

Az Újpest bejelentette Grzelak utódját - már az erősítések is szóba kerültek

Az Újpest bejelentette Damir Krznar érkezését. Az elsődleges feladat a keret megerősítése, hogy a következő szezonban elérjék a nagy célt, a nemzetközi kupaindulást.
Budai László 2025. május 5., hétfő 8:47
Fotó: Újpest FC
Az Újpest bejelentette Damir Krznar érkezését. Az elsődleges feladat a keret megerősítése, hogy a következő szezonban elérjék a nagy célt, a nemzetközi kupaindulást.
Szerző: Budai László 2025. május 5., hétfő 8:47

Az Újpest hivatalos honlapján jelentette be, hogy hétfőtől Damir Krznar tölti be a vezetőedzői szerepet az Újpest FC kispadján.

Az 52 éves szakember játékospályafutása döntő részét a Dinamo Zagrebnél töltötte, majd visszavonulását követően is számítottak szakértelmére, így a ranglétrát végig járva, a stáb tagjaként öt bajnoki címet és három Horvát Kupát begyűjtve került az első csapat élére.

Első vezetőedzői megbízását 2021-ben kapta a Dinamónál, mellyel rögtön bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett, ráadásul debütáló mérkőzésén 3-0-ra legyőzte a Tottenhamet az Európa Liga nyolcaddöntőjében.

A szlovén bajnokság sztáregyüttesével, a Mariborral bajnoki bronzérmet nyert és kupadöntőt játszott a horvát edző, aki bő egy év múlva a rivális Celje irányítását vette át. A korábban egy bajnoki trófeát nyerő szlovén csapattal rögtön megszerezte a klub második bajnoki címét, majd egy sikeres Bajnokok Ligája-selejtezőt követően közös megegyezéssel távozott.

Damir Krznar eddigi csapatainál többnyire a 4-1-4-1-es és a 4-3-3-as felállásokat alkalmazta. Együtteseire jellemző volt a fegyelmezettség és a támadófelfogás. Vezetőedzői karrierje alatt eddig 153 mérkőzésen 86 győzelmet aratott, míg mérkőzésenként átlagban 1,91 pontot szerzett. A Dinamonál eltöltött ideje alatt sokat dolgozott utánpótlás-játékosokkal, nem félt rájuk tenni a terhet, előszeretettel alkalmazta őket és kiemelkedő munkát végzett el a fejlődésükért - mutatta be új edzőjét a lila-fehér klub.

- Mindenképp olyan vezetőedzőt szerettünk volna a csapat élére állítani, aki a karakterével és a mentalitásával olyan pluszt ad, ami nemcsak a következő három mérkőzésen, hanem alapjaiban rázza fel a játékosainkat. Damir Krznar érkezésével egy sikeres, rutinos tréner csatlakozott, aki a vele érkező stábjával együtt már több helyen bizonyította, hogy nem csak azt tudja, hogyan kell látványos támadófutballt játszani, de azt is, hogyan kell trófeákat nyerni. Az idei szezonban a hatodik helyet, melyet minimális célként tűztünk ki a csapat elé, még elérhetjük, de sokkal fontosabb, hogy erre a három hétre mindenki lehetőségként és kihívásként tekintsen.

A következő szezonban a célunk a nemzetközi kupát érő helyen végezni, ezért pedig az elkövetkezendő hónapokban az elsődleges feladatunk a keret megerősítése

– mondta el Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke.

Olvastad már?
Révészt a saját játékosával akarták "kicsinálni", sikerült is, mégis ő örült a végén
Napra pontosan egy évvel a tavalyi kiesésük után a Kisvárda visszajutott az élvonalba.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Krznar az új edző
Az Újpest bejelentette Damir Krznar érkezését. Az elsődleges feladat a keret megerősítése, hogy a következő szezonban elérjék a nagy célt, a nemzetközi kupaindulást.
Újpest
Az ex-Dinamo-edző jöhet
Az m4sport.hu információi szerint a Dinamo Zagreb, a Maribor és a Celje korábbi edzőjét, Damir Krznart nevezhetik ki hétfőn Újpesten.
Újpest
Grzelak távozott
Bartosz Grzelak vezetőedzői megbízatása megszűnik Újpesten - jelentette be Ratatics Péter klubelnök az ETO elleni vereséget követően.
Tovább az összes átigazoláshoz