A Kisvárda Master Good a Békéscsabán elért 2-2-es döntetlennel bebiztosította visszajutását az élvonalba. Révész Attila így értékelte a találkozót és persze a szezon során elért sikert.
- Az első gondolat, ami eszembe jut, egy dátum, méghozzá május negyedike. Napra pontosan egy évvel ezelőtt az orrunkat lógattuk a felcsúti öltözőben, a Puskás Akadémiától elszenvedett vereség után, akkor dőlt el végleg, hogy kiestünk.
Akkor kötöttünk egy szövetséget a játékosokkal, hogy visszajutunk. És lám! Napra pontosan egy évvel később, május negyedikén újra NB I-esek lettünk! Nagyon nagy dolog ez!
- A bajnoki címet most még nem tudtuk megünnepelni, de biztos vagyok benne, hogy az is meglesz, egy győzelem vagy két döntetlen szükségeltetik hozzá. Ami ezt a meccset illeti, a Békéscsaba mélyen visszaállt, és Czékus Ádám megugrásaira alapozott.
Ő a mi játékosunk, kölcsönben szerepel Békéscsabán, megnehezítette az életünket, hiszen a végén is ő egyenlített. Addigra rendeztük a sorainkat, a szünetben szerkezetet váltottunk, sikerült gyorsan megfordítani az állást.
- A végén az eredmény tartására rendezkedtünk be, akkor is, amikor már döntetlen volt az állás, mert tudtuk, a feljutás azzal is meglehet. Meg is lett, ezért jöttünk!
| # | Csapat | LM | Gy | D | V | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | VIDEOTON FC FEHÉRVÁR | 8 | 7 | 0 | 1 | 23 | 21 |
| 2. | KIRÁLY SE | 8 | 4 | 2 | 2 | 8 | 14 |
| 3. | UTE | 8 | 4 | 2 | 2 | 3 | 14 |
| 4. | GÖDÖLLŐI SK | 8 | 4 | 0 | 4 | 9 | 12 |
| 5. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 8 | 3 | 3 | 2 | 2 | 12 |
| 6. | SZEGED-CSANÁD GROSICS A. | 8 | 3 | 2 | 3 | 1 | 11 |
| 7. | PMFC | 8 | 3 | 2 | 3 | -1 | 11 |
| 8. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 8 | 3 | 2 | 3 | -5 | 11 |
| 9. | DEAC | 8 | 2 | 2 | 4 | -8 | 8 |
| 10. | PAKSI FUTBALL CLUB KFT. | 8 | 2 | 1 | 5 | -7 | 7 |
| 11. | III.KER TVE | 8 | 2 | 1 | 5 | -11 | 7 |
| 12. | KTE LA | 8 | 2 | 1 | 5 | -14 | 7 |