A DVSC kedden sajtótájékoztatót tartott, amelyen részt vett Ike Thierry Zaengel, a klub elnöke és Sergio Navarro vezetőedző. Az eseményen sok, a szurkolókat igencsak érdeklő témát érintettek a résztvevők - számolt be róla a klubhonlap.
Ike Thierry Zaengel elnök elmondta, hogy két jó szezon után az előző idény nem sikerült jól, azonban hisz abban, a következő bajnokság sikeresebb lesz az új vezetőedzővel, Sergio Navarróval, aki egy új víziót is hozott magával.
- Egy nagyszerű edzőt szerződtettünk, aki igyekszik majd beépíteni a fiatalokat a gárdába. Csodálatos jövő áll előttünk, még fogunk jó játékosokat igazolni, kérem, szavazzanak nekünk bizalmat.
Nem a múltban élek, hiszek a jövőben és büszke vagyok arra, hogy a DVSC elnöke lehetek. Mindenkit arra kérek, ne higgyen az álhíreknek, csak annak, amit a klub közöl. Régen szerettem volna már, hogy a DVSC csatlakozzon egy multiklub rendszerhez, ez most sikerült, a Five Eleven révén új partnerünk van. Én vagyok az elnöke a klubnak és maradok is elnök és részvényes.
- A terv az, hogy a Loki a multiklub rendszerben egyre magasabbra emelkedjen, ennek kapcsán minden új hírt meg fogunk osztani a szurkolókkal - szögezte le kérdésre válaszolva Ike Thierry Zaengel.
– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Loki vezetőedzője lehetek – kezdte nyilatkozatát az elmúlt három évben az Athletic Bilbao akadémiáját vezető Sergio Navarro vezetőedző. – Köszönöm a bizalmat, meggyőző volt számomra a DVSC által felvázolt projekt.
A klubnak van egy fejlődési terve, ami a játékosok fejlesztésén és az akadémia tehetségeinek integrálásán alapszik. Azért vagyunk itt a stábunkkal, hogy ez a terv valóra váljon, és szakmai tapasztalataink miatt tudjuk is, ez miként teljesülhet. A kezdet gyakran nehéz szokott lenni, de a legfontosabb az, hogy mindannyian tisztában vagyunk azzal, mi a sikerhez vezető út. Amikor úgy döntöttem, hogy elhagyom a Bilbaót, akkor több ajánlatot is kaptam nagynevű kluboktól, de a debreceni projekttel tudtam teljesen azonosulni.
- Olyan stábbal érkeztem, amelynek megvan a szakmai tapasztalata és tudása, és az itteni edzőkkel kiegészülve versenyképesek lehetünk. Játékosként a Villarreal első csapatáig jutottam, edzői karrierem során pedig asszisztens trénerként dolgoztam a Rubin Kazanynál és a Levante-nál is, sikereket elérve a nemzetközi porondon, a bajnokságban és a kupában is. Voltam vezetőedző Ukrajnában, a Villarrealnál és a Bilbaónál vezettem Európa két legfontosabb akadémiáját, s meggyőződésem, hogy mindezeket a tapasztalatokat Debrecenben tudom kamatoztatni. Időre van szükségünk az összecsiszolódáshoz, de biztosak vagyunk a tudásunkban – mondta Sergio Navarro, aki mindemellett több aktuális kérdésről is szót ejtett. – Nagyon tetszenek az itteni létesítmények, az edzőközpont, a stadion, minden adott, hogy jó munkát végezzünk. Az ausztriai edzőtábor során a fő hangsúly azon volt, hogy megismerjük egymást a játékosokkal. Tisztában vagyok a magyar bajnokság jellemzőivel, hiszen ez a munkám része. Integrálnunk kell az új futballistákat, és olyan játékosokat választottunk és fogunk még választani, akik ténylegesen segíteni tudják a csapatunkat. A legfontosabb, hogy az emberek szeressék a futballt, amit játszunk, és természetesen minden mérkőzést meg akarunk nyerni – jelentette ki a Loki trénere.
Összeállt a DVSC szakmai stábja
A spanyol Sergio Navarro vezetőedző irányításával javában zajlik a DVSC felkészülése, a szakmai stáb végleg összeállt az elmúlt időszakban.
Sergio Navarro közvetlen segítői a latin-amerikai első osztályú csapatoknál korábban vezetőedzőként is működő, a 2022/23-as szezonban a Bilbao B-csapatának vezetőedzőjeként tevékenykedő Álex Pallarés (asszisztensedzőként), valamint vezető erőnléti és teljesítmény edzőként Sergio Manas Garcia, utóbbi a Castellón és a Villarreal akadémiájának korábbi erőnléti edzője volt.
A stáb tagja még Pablo Alberola is, aki az elmúlt 3 évet a DVSC Labdarúgó Akadémián töltötte, ahol a Villarreal CF-fel érvényben lévő együttműködésben a helyi módszertani vezetői feladatokat látta el. Feladatköre az akadémia, a második csapat és az NB I-es csapat közötti kapcsolattartás, illetve a játékosok felfelé áramoltatásnak elősegítése, koordinációja.
Csatlakozott a szakmai stábhoz Roberto Robles Feijoo is, aki szintén rendkívül képzett módszertani szakember, rendelkezik UEFA pro licensszel, sportigazgatói végzettséggel és az FC Barcelona alapítványának mesterképzésével, korábban dolgozott az Athletic Bilbaónál, a Herculesnél és Deportivo La Coruna együttesénél is. Ő a Lokinál a játékosok egyéni fejlesztésével foglalkozik.
Fizioterapeutaként segíti a csapat munkáját a Las Palmasból érkezett Abdelilah Abdeslami El Kamboui, akinek a szakterülete a mozgásszervi sérülések átfogó kezelése és nyomon követése, a megelőzési programok és műtét előtti és utáni munka. A stáb tagja maradt Balogh János kapusedző, Dombi Tibor asszisztensedző, Szalóczy Dávid elemző és Kalydy Patrik fizioterapeuta is.
A Loki elnöke Dzsudzsák Balázs jövőjéről is fontos bejelentést tett, erről alábbi cikkünkben olvashatsz.



