Fotó: honvedfc.hu

A Honvéd góllövő kapusa BL-csapathoz igazolt - hivatalos

A Real Sociedadban folytatja pályafutását a kispestiek 17 éves kapusa, Tompa Ákos.
Budai László 2024. május 16., csütörtök 11:59
Fotó: honvedfc.hu
A Real Sociedadban folytatja pályafutását a kispestiek 17 éves kapusa, Tompa Ákos.
Szerző: Budai László 2024. május 16., csütörtök 11:59

Nem mindennapi lehetőséghez jutott a 17 esztendős Tompa Ákos, hiszen a korosztályos válogatott kapust a Real Sociedad szerződtette a Budapest Honvédtól, az átigazolás pedig nemcsak a játékos számára fontos lépés, hanem komoly elismerés a kispesti klub számára, az akadémián folyó munkát illetően.

- Korábban is hangsúlyoztam, a klubmodell egyik fontos eleme, hogy a saját értékeinkre, az utánpótlásunkra építsünk és szeretnénk, ha a tehetségeink előbb a Honvéd első csapatát erősítenék, itt ismerkednének meg a felnőttfutballal, itt érnék el sikereket és a kispesti szereplés után állnának légiósnak – kezdte Kun Gergely ügyvezető a klubhonlapnak. - Ez továbbra is az egyik első számú prioritás a Honvédnál, amennyiben azonban az adott poszton legalább három-négy éves távlatban látjuk a megoldást és egy olyan lehetőség érkezik, ami a játékos és a klub számára is előnyös, akkor ezt figyelembe vesszük a döntésnél.

Ez pedig egy különleges lehetőség Ákosnak, ráadásul hatalmas elismerés a Honvédnak, hogy egy La Liga-csapat számára tudunk játékost eladni és a megállapodás értelmében a továbbértékesítésből is részesülhetünk majd.

A fiatal kapus már tavaly nyáron is vendégeskedett a spanyol csapatnál, s akkor is pozitív élményekkel gazdagodott.

- Nagyon tetszik a hely, kicsit meglepődtem, amikor felvetődött az átigazolás, de nagy örömmel töltött el, óriási lehetőség ez a számomra - hangsúlyozta Tompa Ákos. - Terveztem, hogy szeretném majd kipróbálni magam külföldön is, azonban nem volt meghatározva, hogy pontosan mikor. A Sociedadnál is bizonyítanám a rátermettségemet, a célom, hogy számítsanak rám, szeretnék a felnőttcsapatban bemutatkozni!

A felnőttcsapatig persze minden fiatal futballista számára hosszú út vezet, amivel Tompa Ákos is tisztában van, ezen az úton pedig jó néhány kihívás éri a tehetséges labdarúgókat, akadnak könnyebb és bizony nehezebb időszakok is. Utóbbiból Ákosnak is kijutott, ugyanis súlyos autoimmun betegség támadta meg, amely miatt kerekesszékbe kényszerült, nyaktól lefelé nem tudott mozogni, azonban a hosszú és kitartó rehabilitáció segítségével (ezt a Szent Vincent Rehabilitációs Központban végezte el), nemcsak meggyógyult, hanem a futballpályára is visszatérhetett. S immár Spanyolországban, a Sociedad utánpótlásközpontjában készülhet a nagy célok elérésére.

Tompa Ákos egyébként a különböző korosztályos (nagypályás) bajnokságokban öt gólt is szerzett, sőt mezőnyjátékosként debütált a Magyar Futball Akadémián, a Győr elleni, 6–0-ra megnyert U14-es meccsen csereként szállt be és rögtön be talált, míg tavaly a Péccsel szemben a vendégek térfelének középéről ívelt a hálóba. Ennek kapcsán mosolyogva megjegyezte, ha vészhelyzet van, csatárként is számíthatnak rá, de azért alapvetően maradna a kaptafánál kapufáknál.

- Tartalmas időszakot töltöttem a Honvéd akadémiáján, amely sokat adott hozzá a karrieremhez. Természetesen a mezőnyjátékosként szerzett gólok is különlegesek, ilyen azért nem sűrűn fordul elő egy kapussal,

de ha mégis egy dolgot kellene kiemelni, akkor azt mondanám, amikor 15 évesen már az U19-es bajnokságban védhettem, ezt nagyon nagy dolognak tartom, emellett pedig nagy élmény volt a felnőttcsapattal készülni

– tette hozzá Tompa Ákos.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Grzelak sorsa
Az Újpest FC elnöke, Ratatics Péter a klub és a szakmai stáb körül kialakult helyzetről, és a meghozott döntések hátteréről nyilatkozott a csakfoci.hu-nak.
Budafok
Mészöly Géza lett a csapat új vezetőedzője
Hivatalossá vált amit a Csakfoci elsőként előre jelzett, Mészöly Géza lett az NB II-ben szereplő Budafoki MTE vezetőedzője.
Légiósok
Sallaiért ajánlat érkezhet
Törökországban arról írnak, hogy a VfB Stuttgart megadná azt a hatmillió eurót Sallai Rolandért, amennyiért a Galata vette őt tavaly nyáron.
Tovább az összes átigazoláshoz