VB 2026
Mexikó: Legalább két halálos áldozatot követelt kedd éjszaka Mexikóvárosban a hazai futballválogatott világbajnoki nyolcaddöntőbe jutásának ünneplése. A fővárosi önkormányzat tájékoztatása szerint egy 19 éves nő és egy 44 éves férfi hunyt el, a helyi egészégügyi államtitkár pedig azt közölte, hogy mindketten megfulladtak a tömegben.
A helyi média úgy tudja, hogy egy harmadik áldozata is van az estének, ám ezt a hivatalos szervek még nem erősítették meg. Mexikó az Azték Stadionban Ecuadorral találkozott a vb kieséses szakaszának első körében és magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott, ami után a fővárosban össznépi ünneplés vette kezdetét. (via MTI)
Ecuadori válogatott: Lemondott Sebastián Beccacece, az ecuadori válogatott szövetségi kapitánya, miután csapata 2-0-ra kikapott a labdarúgó-világbajnokságon a társrendező Mexikótól, így nem jutott be a nyolcaddöntőbe.
Az argentin szakember kiemelte, szívesen folytatta volna a munkát, de nem sikerült betartania az ígéreteit.
"A szerződésem a világbajnoksággal lejárt. Nem hiszem, hogy sikerült volna elérnünk a bravúrt, amit ígértünk, vagyis, hogy ez legyen az ecuadori válogatott legsikeresebb szereplése. Ezért távozom" - mondta a 45 éves kapitány, majd hozzátette: "A játékosok és a vezetőség részéről is érzem a bizalmat, de tisztában vagyok azzal, hogy mit kell tennem és egyértelmű volt számomra a döntés."
A dél-amerikai együttes ötödik világbajnokságán vett részt, korábban háromszor a csoportkörből sem jutott tovább. Eddigi legjobb teljesítményét a 2006-os németországi tornán nyújtotta, amikor hat ponttal a második helyen jutott a nyolcaddöntőbe, ott azonban 1-0-ra kikapott Angliától. (via MTI)
Vb 2026: Közel volt a nagy bravúrhoz Kongó, de Kane életben tartotta Angliát - videó
ANGLIA
Tottenham: A Tottenham állítólag már megállapodott a személyes feltételekről a Newcastle United 26 éves olasz középpályásával, Sandro Tonalival. A londoniak mintegy 100 millió fontot is hajlandóak lennének fizetni érte. (Teamtalk)
Liverpool: A Liverpool továbbra is új szélsőt szeretne igazolni, és az egyik lehetséges célpont a Lille 21 éves belga szélsője, Matias Fernandez-Pardo. (Express)
Chelsea: A Chelsea tovább erősítené a támadósorát, és kiszemelte a Bournemouth 20 éves csatárát, Eli Junior Kroupit. A francia U21-es válogatott játékos remek szezont futott, hiszen 13 gólt szerzett a Premier League-ben. (Caught Offside)
Brentford: A Brentford tárgyalásokat folytat a 34 éves angol csatárral, Callum Wilsonnal, akit ingyen szerezne meg, miután a támadó szerződése az előző idény végén lejárt a West Hamnél. (Athletic)
Everton: Az Everton végleg megszerziné a Chelsea 20 éves szélsőjét, Tyrique Georget, aki az előző idényben a liverpooliaknál szerepelt kölcsönben és meggyőző teljesítményt nyújtott. (TeamTalk)
Coventry City: Az angol élvonalba feljutott Coventry City szerződést hosszabbított a csapat vezetőedzőjével, Frank Lamparddal. A klub szerdai tájékoztatása szerint a korábbi klasszis középpályás 2029-ig szóló megállapodást írt alá.
"Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani a klubnál, de legfőképp a szurkolóinknak. Az ő támogatásukra volt szükség ahhoz, hogy idáig eljussunk. Nagyszerű volt a tavaly kialakult szellemiség és csapategység, és ezt szeretnénk folytatni" - idézte az egyesület Lampardot.
A 48 éves szakember 2024 novemberében vette át az együttes irányítását, mellyel az előző szezonban megnyerte a másodosztály küzdelmeit. A Coventry City a 2026/27-es szezonban a címvédő Arsenal ellen kezd a Premier League-ben. (via MTI)
SPANYOLORSZÁG
Real Madrid: A Real Madrid a nyári átigazolási időszakban akár Aurélien Tchouaméni eladását is fontolóra veheti. A 26 éves francia válogatott középpályás szeretne a klubnál maradni, ugyanakkor a madridi vezetőség nyitott arra, hogy meghallgassa az érte érkező ajánlatokat. (AS)
Celta Vigo: A Celta Vigo hivatalosan is bejelentette, hogy Óscar Mingueza a lejáró szerződése után távozik a klubtól. A sokoldalú védő iránt a Juventus, az Atalanta, a Como és a Sunderland is érdeklődik.
OLASZORSZÁG
Lazio: A Lazio szeretné megszerezni Diego Coppolát, de jelen állás szerint kevés az esély arra, hogy a védő visszatérjen Olaszországba. A Paris FC ugyanis előrehaladott tárgyalásokat folytat a Brightonnal egy kölcsönszerződésről. (Gianluigi Longari)
AC Milan: Az AC Milan szélsője, Samuel Chukwueze visszautasította a Trabzonspor ajánlatát. A 27 éves nigériai válogatott játékos az előző szezont kölcsönben a Fulhamben töltötte, de az angol klub végül nem vásárolta meg, így a játékos egyelőre az olaszoknál maradna. (Daily Post)
NÉMETORSZÁG
Mainz: A Liverpool, az Arsenal, a Manchester United F.C. és a Borussia Dortmund is érdeklődik a Mainz 25 éves japán középpályása, Kaishu Sano iránt. A japán középpályás jó teljesítményével felhívta magára a figyelmet, hiszen a világbajnokságon gólt szerzett a Brazília elleni nyolcaddöntőben. (Nikkan Sports)
FRANCIAORSZÁG
PSG: A PSG több mint 116 millió fontot kérne Bradley Barcola játékjogáért, és továbbra is kitart amellett, hogy nem akarja eladni a 23 éves francia szélsőjét. Ennek ellenére a Liverpool és az Arsenal is érdeklődik iránta. (Athletic)
Lille: A két manchesteri gigász mellett a Bayern München és az Arsenal is megszerezné a Lille 18 éves marokkói középpályását, Ayyoub Bouaddit, akiért a francia klub legalább 70 millió fontot kérne és azt szeretné, hogy a következő szezont még kölcsönben náluk töltse, mielőtt egy másik csapathoz igazolna. (Mail)