17 másik érkezővel együtt mutatták be a Honvéd bajnokcsapatának kapitányát - így került Kazahsztánba

Hidi Patrik új csapata tavaly még osztályozót játszott, idén viszont már felvennék a versenyt a Kairattal, és az Astanával az első helyek megszerzéséért.
Csakfoci Admin 2019. március 3., vasárnap 13:50
Hidi Patrik új csapata tavaly még osztályozót játszott, idén viszont már felvennék a versenyt a Kairattal, és az Astanával az első helyek megszerzéséért.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. március 3., vasárnap 13:50

A csakfoci.hu korábban jelezte, hogy a Honvédtól szabadon igazolhatóként távozó Hidi Patrik Törökországban próbajátékon vett részt a kazah élvonalban érdekelt Irtysh Pavlodar csapatával, majd sikerült is megállapodásra jutnia az első osztályú tagságát tavaly osztályozón megőrző klubbal.

Bár külön hivatalosan a mai napig nem jelentették be Hidi érkezését, a Transfermarkt már hetek óta ténynek veszi a 2017-es magyar bajnok középpályás klubváltását, míg február 20-án egy interjú is napvilágot látott az Irtysh hivatalos Instagram-oldalán az új szerzeménnyel.

Közös megegyezéssel szerződést bontottam a Honvéddal, majd az ügynököm jelezte, hogy különféle lehetőségeink vannak, többek között Kazahsztánból is. A legkomolyabb érdeklődő az Irtysh volt, gyorsan dűlőre jutottunk, néhány nappal később már Törökországban voltam a csapattal - nyilatkozta akkor Hidi.

A játékos hozzátette, az edzőtáborban összefutott jó barátjával, Eppel Mártonnal, aki a Kairat Almaty csapatával tartózkodott éppen Belekben. A korábbi csapattársával történő egyeztetés után döntötte el végérvényesen, hogy az 5-szörös kazah bajnok Irtysh csapatát választja.

Elképesztő ambíciók

A pavlodari klub 18 (!) téli érkezője - köztük Hidi Patrik - hivatalos bemutatására március 3-án, szombaton került sor. A sajtóeseményen a helyi labdarúgószövetség regionális elnöke, Ulan Zhazylbek mondott beszédet, és a komoly erősítéseket magyarázva kijelentette, hogy a klub célja idén nem más, mint a nemzetközileg is jegyzett Kairat Almaty-t, és FC Astanát felvonultató kazah bajnokságban az első néhány hely egyikének megszerzése.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz