Elképesztően drámai pillanatokat hozott a csütörtöki Európa Liga-játéknap egyik legnagyobb rangadójának hajrája. Az AS Roma-Lille találkozó 82. percében tizenegyeshez jutott a hazai csapat, a bal alsóba tartó labdát azonban Berke Özer hárította. Igen ám, de a VAR-szobából rászóltak a bíró fülére, hogy a kapus a rúgás előtt már jócskán elmozdult a gólvonalról, így meg kellett ismételni a büntetőt.
Artem Dovbyk ismét a bal alsót választotta, de Özer sem váltott irányt, így ismét védeni tudott. A Lille azonban még ekkor sem nyugodhatott meg, mert ismét az a jelzés érkezett a VAR-szobából, hogy a kapus szabálytalan volt, ezért harmadjára is el kellett végezni a büntetőt.
Ekkor azonban már rúgót cserélt az AS Roma és Matias Soule állt a labda mögé, de ő sem tudott túljárni Özer eszén, az ezúttal már a jobb alsóba tartó lövést is hárította a török hálóőr.
Roma awarded penalty. The Penalty had to be retaken twice. Lille goalkeeper Berke Özer saved all 3 attempts
byu/RidgeRunner99 insoccer
– Még soha nem fordult elő velem, hogy ugyanabban a helyzetben három tizenegyeset is elhibázott volna a csapatom. Ez egyedülálló, ám véletlen eset volt, de megtörtént, és kétségtelenül befolyásolta az eredményt – mondta a meccs után Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője.
A meccs hőse, Berke Özer is elmondta gondolatait a nem mindennapi történések után.
– Senki sem számíthat arra, hogy egy este három tizenegyeset is megfogjon. Számomra ez olyan volt, mint egy álom. Tudtam, hogy az első kísérletet meg fogom védeni, de a másik kettő nagyon furcsa volt. Nem is tudom, mit mondjak. A mérkőzés előtt megígértem a menyasszonyomnak, hogy nem kapok gólt. Nem számítottam rá, hogy így alakul. Ha lett volna egy negyedik is, azt is ki tudtam volna védeni – viccelődött Özer.
Hasonló jelenetekre a magyar focit követők is emlékezhetnek a közelmúltból: júliusban a Paks Európa Liga-selejtezőjén Vécsei Bálint elsőre kihagyta a tizenegyest a CFR Cluj ellen, majd neki is meg kellett ismételnie a rúgást, ám az is kimaradt.



