Varga Barnabás feje ismét három pontot hozott a Ferencvárosnak, a magyar válogatott támadónak a duplázásra is nagy esélye volt a Genk elleni Európa Liga-mérkőzésen, ám a tizenegyesét kihagyta - erről is beszélt az M4 Sportnak adott interjújában.
Általában előre eldöntöm, ha pedig középre rúgom, akkor semmiképpen nem szeretem laposan, ez volt a terv. Nagyon régen rúgtam középre, le akartam tutizni igazság szerint, szinte biztos voltam benne, hogy a kapus valamelyik irányba el fog menni, ezt éreztem a legbiztosabbnak. Ez most egyáltalán nem bizonyult annak
– válaszolta Varga, majd kitért a találkozó értékelésére és a góljára is. – Az eddigi legjobb eredmény, itt azért nem könnyű győzni, fontos volt, hogy ezt a három pontot el tudjuk vinni. Nagyon nehéz mérkőzés volt, köszönjük a szurkolóknak, hogy ennyien elkísértek minket. Szerencsére szeretem ezeket a szituációkat, örülök, amikor olyan beadások jönnek, amikre van idő érkezni, jó ritmusban felugrani, ez ma sikerült. Én is úgy éreztem, hogy az elején a Genk játszott kicsit jobban, mi inkább a kontrákra alapoztunk, nagyon sokszor nem tudtunk eljutni az ellenfél kapujáig. A második játékrészben már nem nagyon tudott veszélyeztetni a Genk, annak ellenére, hogy neki kellett jönnie. Stabilan álltunk a lábunkon, még úgy is, hogy kihagytam a 11-est, azért a 2-0 megnyugtatóbb lett volna. De ez is benne van a fociban, örülök, hogy a srácok lehozták hátul és nem kaptunk gólt.
Varga a saját játékával kapcsolatban még kiemelte, hogy jól érezte magát a pályán, a párharcok jól sikerültek számára, ezekből a lecsúsztatott labdákból pedig sok akciót tudott vezetni a csapat.
– A második félidőben még ez is ült, voltak helyzeteink. Sikerült átmenteni a Plzen elleni második félidő formáját, reméljük ez hétvégén is így lesz és akkor nyugodtan mehet szünetre a csapat – zárta Varga.
A Fradi középpályása, Tóth Alex a FradiMédiának adott egy rövid értékelést.
– Küzdős, hajtós volt a meccs. Nagyon együtt volt a csapat, mindenki egymásért küzdött, hogy meglegyen a három pontot. Voltak változó periódusok, volt, hogy ők, volt, hogy mi domináltunk, ilyen egy jó ki-ki meccs Európában. Abszolút jó eredmény a négy pont két meccsen. Nyilván hat lett volna a cél, de nem lehetünk elégedetlenek ezzel.



