Balogh: Alig várom, hogy összecsapjunk Nagy Ádámmal!

Balogh Norbert augusztus elsején áll újra edzésbe.
admin 2016. július 22., péntek 19:27
Balogh Norbert augusztus elsején áll újra edzésbe.
Szerző: admin 2016. július 22., péntek 19:27

 

A Balmazújváros meglepetésre 3-1-re legyőzte stadionavatóján a Serie A-ban szereplő Palermo csapatát. A szicíliai gárda tagja Balogh Norbert is, aki sérülés miatt nem lépett pályára. Ott volt azonban a mérkőzésen és a Digi Sportnak nyilatkozott is a találkozó után.

- Hangulatos meccsen nyertek a hazaiak, gratulálok nekik. Tanulnunk kell ebből a vereségből, mert már nyakunkon a bajnokság. A balmazújvárosiaknak nem volt veszíteni valójuk, felszabadultan játszottak, aminek meglett az eredménye. A két gólt szerző Varga Kevinnel korábban együtt játszottam, egymással versengtünk a góllövőlistán, szurkolok neki, hogy így folytassa.

Ezután kitért arra is, hogy a következő szezonban már magyar ellenfele is lesz a Bolognába igazolt Nagy Ádám személyében.

- Nagyon várom már, hogy összecsapjunk Ádámmal. Eddig csak Play Stationon játszottunk egymás ellen, remélem, most már a pályán is lesz erre lehetőségünk.

Balogh a sérüléséről elmondta, hogy minden bizonnyal az edzőtábor után, augusztus elsején áll újra edzésbe.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Hazatért a román légiós
A játékosok minőségében és a szurkolók szenvedélyességében is veri Magyarországot a román foci, de a színvonal magasabb az NB I-ben - állítja a hat év és négy magyar klub után hazatérő Cornel Ene.
FTC
Owusu Izraelben
Az izraeli élvonalban szereplő Maccabi Bnei Reineh hivatalos felületein tudatta, hogy leigazolta Owusu Kwabenát, aki legutóbb a Ferencváros játékosa volt.
Légiósok
Csoboth Törökországban
A török élvonalban sereghajtó Genclerbirligi a 2025/26-os szezonra kölcsönvette Csoboth Kevint. 
Tovább az összes átigazoláshoz