Totti megkapta, amit megérdemelt: Beckenbauer és Eusébio nyomába lépett

Az AS Roma csapatától 25 év után távozó Francesco Totti megkapta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki díját.
Dudás Gábor 2017. június 3., szombat 5:36
Az AS Roma csapatától 25 év után távozó Francesco Totti megkapta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki díját.
Szerző: Dudás Gábor 2017. június 3., szombat 5:36

"Egyszerűen fenomenális! Biztos vagyok benne, hogy megérdemli a díjat" - mondta Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke Cardiffban. Hozzátette, ezzel a kitüntetéssel a kiemelkedő teljesítményeket, a szakmai és emberi kiválóságot, a példamutató életutat ismerik el, és Totti esetében különösen a klubhűségét.

Francesco Totti - aki 2006-ban az olasz válogatottal világbajnok lett - múlt vasárnap játszotta utolsó mérkőzését az AS Romában, amelynek színeiben 786-szor lépett pályára és 307 gólt rúgott. Egész pályafutása a fővárosi klubhoz kötődik, amelynek felnőtt csapatában 1993-ban mutatkozott be.

A díjat 2014 után ítélték oda ismét, korábban többek között Franz Beckenbauer, Eusebio és Alfredo Di Stefano is megkapta.

 

Ceferin arról is beszélt az UEFA végrehajtó bizottságának ülése után, hogy szeretné, ha létrehoznák az európai labdarúgó hírességek csarnokát.

"A következő néhány hónapban meghatározzuk a kritériumokat. Számos játékos, aki Európában futballozott és fantasztikus pályafutást tudhat maga mögött, helyet érdemel a hírességek csarnokában" - közölte. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Sepsi
Bernd Storck
Bernd Storck az idény végéig szóló szerződést írt alá, hosszabbítási opcióval.
BVSC
Szekeres az új edző
Igaznak bizonyultak a Csakfoci információi: Szekeres Tamás veszi át az NB II-es BVSC irányítását.
ETO FC
Hosszabbítás
A 19 esztendős Tóth Rajmund meghosszabbította szerződését a másodosztályú ETO FC csapatával. A győriek egykori akadémistája 2026 nyaráig írta alá új kontraktusát.
Tovább az összes átigazoláshoz