A Fradi figyel a jövőre

Budai László az MTK-hoz igazolt.
Mokány Lajos 2016. október 3., hétfő 5:20
Budai László az MTK-hoz igazolt.
Szerző: Mokány Lajos 2016. október 3., hétfő 5:20
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

22 hónappal ezelőtt érkezett a Ferencvároshoz Theo Schneider, aki a kerületi televíziónak beszélt arról, hol tart jelenleg a zöld-fehérek háttérbázisa.
- Amikor megérkeztem, az edzések tempója volt a legszembetűnőbb. Azokon kellett a leggyorsabban változtatni, voltak kifogásaim a tréningek tartalmi részével is, de az intenzitás volt az elsődleges probléma - mondta a tapasztalatairól a klub utánpótlás-igazgatója. - Azóta specialistákat hoztunk a csapatok mellé, akik a szakértői annak a korosztálynak, amellyel foglalkoznak. Körülbelül három hónapja lecseréltük az U14-től felfelé az összes csapat edzői gárdáját. Amit látni szeretnék a csapatoktól, az egyre jobban működik. Az én elképzelésem az, hogy támadófocit játsszunk, feltolt védekezéssel, letámadással. Szerintem ez az igazi ferencvárosi filozófia, ezt egységesen kell képviselnie minden korosztályos csapatnak, eddig nem ez volt a jellemző.

Schneider szerint sokat jelent, hogy megfelelő a kapcsolat a felnőttcsapat szakmai stábjával.

Azokat a tehetségeket, akiket én beajánlok, Thomas szívesen foglalkoztatja. Ami fontos, hogy nem az eredményességre koncentrálnunk, hanem a képzésre, a mi munkánk akkor lesz sikeres, ha fel tudunk adni játékosokat az első csapathoz.

Három év múlva lesz fontos az elemzés

Korábban, a Double Pass jelentés néhány dologban elmarasztalta a ferencvárosi utánpótlás állapot.

Fotó: www.mlsz.hu

 

- Nemrég Kubatov Gáborral Dortmundban jártunk, ahol belenéztünk az ottani utánpótlás-műhely mindennapjaiba. Azért esetükben egy német viszonylatban is nagy klubról van szó, mégis azt mondom, hogy az infrastruktúra tekintetében a népligeti edzőtelep megállja a helyét az összevetésben. Már az érkezésem óta is épültek pályák, úgyhogy e téren jól állunk. Inkább más jellegű hiányosságok adódtak, de most már sok specialistánk van a csapatok mellett, sokat elemezzük a meccseket, úgyhogy a legtöbb fejleszteni való területen előreléptünk - igaz, a mérvadó a belga cég következő, 3 éves elemzése lesz majd.

Átigazolások
Ex-Fradi
Keane Törökországban?
Török sajtóhírek szerint Robbie Keane is jelölt a Trabzonspor kispadjára.
Tiszakécske/Paks/Békéscsaba
Zámbó duplán váltott
A Tiszakécske 19 éves labdarúgója, Zámbó Márton átigazolt a Paks csapatához. A MLSZ adatbankja szerint a paksiak a fiatal játékost erre az idényre kölcsönadták Békéscsabára.
Loki
Kulbacsuk kölcsönben
Vjacseszlav Kulbacsuk távozott Debrecenből. A 22 éves védő klubot váltott, és kölcsönben az ukrán Kryvbasz együttesénél folytatta pályafutását.
Tovább az összes átigazoláshoz