101 év után nyerheti meg bajnoki címét a Lazio

Az első világháború miatt maradt le anno a scudettóról a római gárda, most megkaphatja, és utolérheti ősi riválisát az örökranglistán.
Dudás Gábor 2016. július 22., péntek 6:25
Az első világháború miatt maradt le anno a scudettóról a római gárda, most megkaphatja, és utolérheti ősi riválisát az örökranglistán.
Szerző: Dudás Gábor 2016. július 22., péntek 6:25

Több mint 30 ezer Lazio-szurkoló írta alá azt a petíciót, amelyben a római klub az 1914/1915-ös idény bajnoki címére tart igényt.

Akkor a Genoa és a Lazio volt versenyben, fej-fej mellett a bajnoki címért, ám végül az aranyéremről döntő mérkőzést nem tudták lejátszani a felek, mivel Olaszország belépett az első világháborúba.

1919-ben, a háború befejezését követően az olasz szövetség a genovaiaknak adta a scudettót (mondván összességében az övék volt a jobb csapat az akkori pontvadászatban), de a petíció pozitív eredményeként a Lazio (megosztva akkori riválisával) ugyancsak a bajnoki tablóra kerülhet.

- Ez egy teljesen jogosan kijáró scudetto lenne a klub számára, amelyet a háború vett el tőlünk – mondta Claudio Lotito, a Lazio elnöke.

A szövetség augusztus 4-én hirdeti ki, sikerrel járt-e a drukkerek kezdeményezése, ha igen, a Lazio elkönyvelheti története harmadik bajnoki címét és az örökranglistán utolérheti az ősi rivális Rómát. Utoljára egyébként 2000-ben végzett a Serie A élén a klub (az AS Róma egy évvel később).

Átigazolások
Fradi
Romão nem megy a Botafogóba(?)
Az ESPN szerint a brazil Botafogo nem szerződteti az FTC játékosát, Júlio Romãót. Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a klubok még tárgyalnak egymással.
Nyíregyháza
Kersák távozhat
A Nyíregyháza Spartacus megválna a nyáron szerződtetett Kersák Rolandtól, mivel Bódog Tamás vezetőedző nem számol a kapussal. (Öltözőn Túl)
DVTK/Fehérvár
Babos Bence
Babos Bence a téli átigazolási időszakban visszatérhet a Fehérvár FC-hez, bár a Diósgyőri VTK vezetőedzője, Vladimir Radenković szívesen megtartaná a támadót. (Öltözőn Túl)
Tovább az összes átigazoláshoz