Dárdai különös dicsérete: "A fiatalokat nem érdekli, milyen sorozatban játszanak"

A Hertha magyar szakembere kiemelte fiatal játékosai előnyeit, emellett a sérülésekkel kapcsolatos támadásokra is reagált. 
Budai László 2017. április 28., péntek 11:22
A Hertha magyar szakembere kiemelte fiatal játékosai előnyeit, emellett a sérülésekkel kapcsolatos támadásokra is reagált. 
Szerző: Budai László 2017. április 28., péntek 11:22

A német bajnokságban szereplő Hertha BSC csapata a Werder Bremenhez látogat szombat délután a Bundesliga 31. fordulójában.

Dárdai Pálnak 8 játékost, köztük Marvin Plattenhardtot, John Anthony Brooks-t, Niklas Starkot, Mitchell Weisert, Valentin Stockert, Fabian Lustenbergert, Julian Schiebert és Sinan Kurtot is nélkülöznie kell, ezáltal várhatóan több fiatal játékost is be kell vetnie. Ennek ellenére nem áll hozzá reménytelenül a mérkőzéshez.

"Szeretek fiatal játékosokkal dolgozni. A fiatal játékosok nem sokat agyalnak, nem foglalkoznak azzal, hogy éppen Európa Liga-mérkőzést, vagy osztályozót játszanak. Csak futballozni akarnak, és ha jó napjuk van, jó munkát végeznek" - mondta Dárdai.

Várhatóan a kezdőcsapat tagja lesz a 19 éves Jordan Torunarigha, illetve a 20 éves Maximilian Mittelstädt is, rajtuk kívül a mindössze 17 esztendős Julius Kade és a 19 éves Sidney Friede is bekerült a 18 fős keretbe.

 

A magyar edző az idényben egy újfajta edzésmódszert kezdett el alkalmazni a megnövekedett izomfájdalmak miatt, melynek keretében több egyéni foglalkozást rendelt el. Felmerült a kérdés, hogy az új módszereknek köze lehet a sok sérült játékoshoz, ám Dárdai elmondása szerint a legtöbb izomsérülést a válogatottakban, vagy közvetlenül a válogatottól való visszatérésük után szenvedték el a játékosok.

Dárdai mellett a klub vezérigazgatója, Michael Preetz is bizakodó a mérkőzéssel kapcsolatban: "Várjuk, hogy láthassuk fiataljainkat versenyhelyzetben. Valamit biztosan magunkkal hozunk, legyen az tapasztalat, vagy bajnoki pontok."

Dárdaiék győzelme egyébként igen jól fizet, 3,80-szoros pénzt hozhat.

Átigazolások
Békéscsaba
Edzőváltás?
A kispadról nagy valószínűséggel távozó Csató Sándor vezetőedző helyét a korábbi NB I-es játékos, Marián Sluka veheti át. (NSO)
Puskás A.
Olasz klub kopogtat
Az olasz élvonalbeli Pisa kivásárolná szerződéséből a Puskás Akadémia U17-es válogatott középpályását, Somfalvi Barnát. (nb1.hu)
Kisvárda
Hosszabbítás Szenteste napján
A Kisvárda Szőr Levente 2026 nyarán lejáró szerződését további két évvel meghosszabbítja – az érintettek erről állapodtak meg szóban. Hamarosan alá is írhatnak.
Tovább az összes átigazoláshoz