Mérföldkőhöz érhet a magyar légiós spanyolországi karrierje

Tajti az első csapattal kezdi meg a felkészülést Málagában.
Csakfoci Admin 2017. június 30., péntek 19:03
Tajti az első csapattal kezdi meg a felkészülést Málagában.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. június 30., péntek 19:03

A Juvenil A- és B-csapattal is bajnoki címet nyert, a Málaga második csapatával pedig drámai körülmények között csúszott csak le a feljutásról Tajti Mátyás.
A korábban Felcsúton, majd a Barcelonánál pallérozódó utánpótlás-válogatott középpályás számára a következő idény a felnőttek között is meghozhatja talán az áttörést.
„Sziasztok! Vasárnap lejátszottuk utolsó mérkőzésünket az idényben. Az első meccs 2:0-ás veresége után 3 góllal kellett nyernünk összesítésben. Egészen a 93. percig 4:1-re vezettünk, amivel feljebb tudtunk volna lépni. Ekkor egy szerencsétlen öngóllal 4:2 lett a végeredmény, így elúszott a feljutás. A mérkőzést végigjátszottam.
Összességében jó évet zártam, mind a Juvenil A-val mind a B-csapattal bajnoki címet nyertünk. A Juvenillel a Bajnokok Döntőjében is egészen a fináléig jutottunk.
Ebben az évben jól ment a játék, amire a felnőtt csapatnál is felfigyeltek. Ezért velük kezdhetem el a felkészülést a következő szezonra. Bár így rövidre sikerült a nyári szünet, hiszen csak 1 hetet lehetek itthon, ezt egyáltalán nem bánom, nagyon örülök, hogy egy lépéssel közelebb kerülhetek a célomhoz, hogy bemutatkozhassak a spanyol első osztályban.
Kedden már utazom vissza Malagába, mert szerdán kezdődik a felkészülés” – írta a Facebookon a fiatal futballista.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Hazatért a román légiós
A játékosok minőségében és a szurkolók szenvedélyességében is veri Magyarországot a román foci, de a színvonal magasabb az NB I-ben - állítja a hat év és négy magyar klub után hazatérő Cornel Ene.
FTC
Owusu Izraelben
Az izraeli élvonalban szereplő Maccabi Bnei Reineh hivatalos felületein tudatta, hogy leigazolta Owusu Kwabenát, aki legutóbb a Ferencváros játékosa volt.
Légiósok
Csoboth Törökországban
A török élvonalban sereghajtó Genclerbirligi a 2025/26-os szezonra kölcsönvette Csoboth Kevint. 
Tovább az összes átigazoláshoz