Fotó: psg.fr

Hivatalos: Tuchellel együtt Lőw Zsolt is távozott a PSG kispadjáról

A Paris Saint-Germain hivatalosan is bejelentette, hogy felbontották a vezetőedző szerződését, és távozik a klubtól Lőw Zsolt asszisztensedző is.
Nyikes Zoltán 2020. december 29., kedd 10:22
Fotó: psg.fr
A Paris Saint-Germain hivatalosan is bejelentette, hogy felbontották a vezetőedző szerződését, és távozik a klubtól Lőw Zsolt asszisztensedző is.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. december 29., kedd 10:22

Kedd délelőtt hivatalossá vált, amit az előző napok nemzetközi sajtóhírei alapján már sejteni lehetett:

a Paris Saint-Germain menesztette a kispadról Thomas Tuchel vezetőedzőt és stábját.

A 47 éves szakember 2018 nyarán érkezett a párizsi sztárcsapathoz, amellyel első évében bajnokságot és szuperkupát is nyert, a Bajnokok Ligájában azonban már a nyolcaddöntőben búcsúzott a Manchester United ellen. A PSG az előző idényben megvédte címét a Ligue 1-ben és a Francia Szuperkupában is, valamint a Francia Kupát és Ligakupát is elhódította, a BL-ben pedig egészen a fináléig menetelt, ahol a Bayern München bizonyult jobbnak.

A párizsiak a most futó idényben tizenhét forduló elteltével a harmadik helyen állnak a bajnokságban, a BL-ben pedig csoportelsőként jutottak tovább az RB Leipzig és a Manchester United előtt. Mint ismert, Tuchel szakmai stábjában

helyet kapott a korábbi magyar válogatott játékos, Lőw Zsolt is, aki Nasser Al-Khelaïfi klubelnök szavai alapján szintén távozik Párizsból.

– Szeretnék köszönetet mondani Thomas Tuchelnek és stábjának mindazért, amit a klubért tett– mondta Nasser Al-Khelaïfi, a Paris Saint-Germain elnöke és vezérigazgatója. – Thomas sok energiát és szenvedélyt fordított a munkára, és természetesen emlékezni fogunk azokra az örömteli pillanatokra, amiket együtt éltünk meg. Minden jót kívánok neki a jövőben.

Olvastad már?
PSG: Mbappé elbúcsúzott Tucheltől, Lőwnek is köszönetet mondott - fotó
A PSG hivatalosan még nem jelentette be Thomas Tuchel vezetőedző távozását, ám Kylian Mbappé már el is búcsúzott közösségi oldalán a német trénertől és segítőitől.
Elolvasom
Átigazolások
ZTE
Amato: 2029
Kiváltották a Fabricio Amato szerződésében szereplő vételi opciót, így a 21 éves argentin középpályás egészen 2029 nyaráig elkötelezte magát a klub mellett.
Loki
Csatár érkezett
Új csatárral bővült a DVSC kerete.
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz