Fotó: fradi.hu

Fradi: Jansen kijelölte a BL-selejtezős keretet, nagy kimaradók is vannak – itt a névsor

Pascal Jansen vezetőedző kijelölte az idei szezon első, a BL-selejtező második körére vonatkozó keretét.
Nyikes Zoltán 2024. július 18., csütörtök 18:53
Fotó: fradi.hu
Pascal Jansen vezetőedző kijelölte az idei szezon első, a BL-selejtező második körére vonatkozó keretét.
Szerző: Nyikes Zoltán 2024. július 18., csütörtök 18:53

A Ferencváros a mögöttünk hagyott szezonban zsinórban hatodszor végzett első helyen az OTP Bank Ligában, így ezúttal is az UEFA Bajnokok Ligájában kezdheti meg a nemzetközi szereplést. Az FTC a második selejtezőkörben csatlakozik a küzdelmekhez, ellenfele pedig a walesi bajnok The New Saints FC lesz - a magyar csapat hazai pályán kezdik meg a párharcot, július 23-án, kedden.

Az első mérkőzés előtt Pascal Jansen vezetőedző és stábja leadta azon játékosok listáját az UEFA-nak, akik a párharc során az FTC keretét alkotják majd. Az együttesben számos fiatal magyar játékos szerepel, többek között Katona Bálint, Gruber Zsombor, Kaján Norbert és Tóth Alex is.

Rajtuk kívül sok nyári érkező is lehetőséget kaphat majd, mint például Kady Borges, Raul Gustavo vagy éppen Philippe Rommens - írja a fradi.hu.

A keretből kimaradt: Anderson Esiti, Stjepan Loncar, Amer Gojak, Ismaïl Aaneba, Isaac Pappoe, Edgar Sevikyan, Eldar Civic, Fortune Bassey és Kenan Kodro is - valamint természetesen a súlyos sérülése után még nem százszázalékos Varga Barnabás is, akivel kapcsolatban megmutatták, hogyan néz ki maszkban.

Az FTC kerete az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójára

Kapusok: Dibusz Dénes, Varga Ádám
Védők: Myenty Abena, Botka Endre, Ibrahim Cissé, Raul Gustavo, Kaján Norbert, Mats Knoester, Pászka Lóránd, Cristian Ramírez
Középpályások: Mohammed Abu Fani, Mohamed Ali Ben Romdhane, Katona Bálint, Habib Maiga, Cebrail Makreckis, Philippe Rommens, Tóth Alex, Kristoffer Zachariassen
Támadók: Kady Borges, Marquinhos, Gruber Zsombor, Tosin Kehinde, Owusu Kwabena, Aleksandar Pesic, Adama Traoré.

Olvastad már?
Légiósok: Megvan a megegyezés, Ádám Martint hamarosan bejelentheti új csapata - sajtóhír
A görög sajtó szerint Ádám Martin a napokban már el is utazik az Aszterasz Tripoliszhoz, hogy aláírja szerződését a leendő csapatánál.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
ETO FC Győr
Román jobbhátvéd érkezett
Ismét igaznak bizonyult a Csakfoci korábbi információja, az ETO FC Győr ugyanis hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy szerződtette Stefan Vladoiut az ukrán élvonalbeli Kolostól.
Fradi
Abu Fani Angliában?
Izraeli hírek szerint egy angol másodosztályú klub igazolná le Mohammed Abu Fanit kevesebb mint 3,5 millió euróért, de az ulloi129.hu információi szerint a Fradinál nem tudnak az ügyről.
ETO/DAC
Csinger és Ouro
Megerősítették a Csakfoci korábbi értesülését: Csinger Márk egy szezonra az ETO FC-hez került kölcsönbe, miközben a togói válogatott középpályás, Samsindin Ouro Dunaszerdahelyre igazolt.
Tovább az összes átigazoláshoz