A másodosztályú U20-as bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén a Mamoré 3-1-re győzött az Uberlândia otthonában, a Parque do Sabiá Stadionban, ám a találkozóról nem az eredmény, hanem a pályán elszabaduló indulatok miatt beszélnek.
A játékvezetői jegyzőkönyv szerint összesen 51 kiállítás történt: 43 játékost és a két csapat szakmai stábjának nyolc tagját büntették piros lappal.
Ezzel megdőlt az eddigi rekord: 2011-ben az argentin ötödosztályban, a Club Atlético Claypole és a Victoriano Arenas összecsapásán 36 játékost állítottak ki egyetlen mérkőzésen.
A labdaszedők is beszálltak a verekedésbe
A játékvezető, Fernando Patrick Drosghic Modesto jelentése szerint a botrány a második félidő 54. percében, a Mamoré harmadik gólját követően robbant ki. A gólszerző Davi Fernandes Bittencourt az ünneplés közben provokálta az Uberlândia kispadját, amire a hazaiak kapusedzője, Paulo Sérgio Dias dos Santos reagált: berohant a pályára, a Mamoré játékosa felé indult, majd meglökte őt.
Ezt követően elszabadultak az indulatok, a két csapat játékosai és stábtagjai egymásnak estek, ütéseket és rúgásokat váltottak, miközben hordágyakat és székeket is hajigáltak. A történtek különösen megdöbbentő részlete, hogy a játékvezetői jelentés szerint hat labdaszedő is bekapcsolódott az agresszióba: ütésekkel, rúgásokkal és tárgyak dobálásával támadták a Mamoré játékosait és stábtagjait.
A játékvezető a kialakult káosz miatt már a piros lapok szabályos felmutatására és a mérkőzés lezárásának protokolljára sem volt képes, ezért a kiállításokat utólag rögzítette a jegyzőkönyvben. A találkozót végül biztonsági okokból félbeszakította.
O futebol ficou em segundo plano no jogo de ida da semifinal da Segunda Divisão do Campeonato Mineiro Sub-20, entre Uberlândia e Mamoré, no último domingo (1º/11). Apesar da vitória do Mamoré por 3 a 1, no Estádio Parque do Sabiá, em Uberlândia, no Triângulo Mineiro, o que chamou a atenção foi a briga generalizada que tomou conta do gramado e terminou com 52 expulsões, sendo 44 jogadores e oito integrantes das comissões técnicas, segundo a súmula da partida.
O número impressiona e supera até mesmo a marca de 36 jogadores expulsos em um único jogo, reconhecida pelo Guinness World Records. O recorde foi registrado em 2011, durante um confronto entre Claypole e Victoriano Arenas, pela quinta divisão do futebol argentino.
— O TEMPO (@otempo) November 3, 2026
Brezilya'da U20 maçında 53 kırmızı kart çıktı! 😳
Uberlândia–Mamoré karşılaşmasında toplu kavga sonrası 43 futbolcu, 8 teknik ekip üyesi ve 2 yönetici olmak üzere toplam 53 kişi ihraç edildi! 🔴 https://t.co/MgnJhvzjNI
— BRS HABER (@brs_haber) November 5, 2026
Már korábban is állt a játék, a stadionban is pusztítottak
A mérkőzésen nem ez volt az egyetlen botrányos jelenet. A második félidő elején, Luike Bispo dos Santos kiállítását követően az Uberlândia vezetői berohantak a pályára, és követelték a játékvezetőtől a döntés visszavonását. A bíró beszámolója szerint nyomást gyakoroltak rá, és szóban is megfenyegették. Az incidens miatt körülbelül 40 percig állt a játék, mire a vezetőket eltávolították a pályáról, és a biztonsági személyzet megteremtette a folytatás feltételeit.
A történtek után a stadionban is jelentős károk keletkeztek. A katonai rendőrséget a Parque do Sabiá létesítmény vezetője értesítette, miután a Mamoré küldöttsége elhagyta az öltözőt. A rendőrök 14 megrongált ajtót, sérült mosdókagylókat, csaptelepeket, vécéket, zuhanyzókat, elektromos berendezéseket és bútorokat találtak. Két pezsgőfürdő is megrongálódott. Az ügyben senkit sem vettek őrizetbe.

A partida entre Uberlândia e Mamoré, que terminou com 51 expulsões após uma pancadaria generalizada, teve mais um capítulo fora das quatro linhas. Imagens cedidas à reportagem de O TEMPO Sports mostram o cenário de destruição no Estádio Parque do Sabiá, em Uberlândia, após o confronto de ida da semifinal do Campeonato Mineiro Sub-20 da Segunda Divisão, disputado no último domingo (1º/11).
Além dos episódios de violência registrados dentro de campo, a confusão entre Uberlândia e Mamoré também mobilizou a Polícia Militar de Minas Gerais (PMMG), acionada após relatos de danos materiais no Estádio Parque do Sabiá. Segundo a corporação, o gestor do estádio compareceu à sede do 17º Batalhão, em Uberlândia, para comunicar os estragos nas instalações, que foram registrados em boletim de ocorrência.
— O TEMPO (@otempo) November 4, 2026
A visszavágó is elmarad
A botrány a továbbjutás kérdését is eldöntötte. Az Uberlândia hivatalosan bejelentette, hogy sportszerűségi gesztusként lemond a november 8-ra tervezett visszavágóról, mivel a kiállítások miatt a Mamoré mindössze hét bevethető játékossal maradt. A Mamoré így játék nélkül jut a döntőbe, az Uberlândia pedig a harmadik helyért vívott mérkőzésre összpontosít.
A fegyelmi következmények azonban még messze nem zárultak le. A Brazil Sportigazságügyi Kódex alapján a kiállított játékosok automatikus eltiltással nézhetnek szembe, a tömegverekedésben részt vevő játékosok, stábtagok és klubok pedig további szankciókra számíthatnak. Az esetet a sportbíróság is vizsgálhatja, a szabályok alapján egyes érintettekre akár 180 napot meghaladó eltiltás, a klubokra pedig pénzbüntetés vagy pályabezárás is várhat.
Az 51 kiállított névsora:
Uberlândia – 26 kiállított
Játékosok (22):
Luike Bispo dos Santos
Nelzi Neto de Oliveira Cardoso
Santiago Erler Novellino
Pedro Henrique Garcia Marques
Lucas de Lima Caixeta
Pietro Afonso Custodio da Silveira
Alirio Rodrigues de Oliveira Neto
Italo Kauan da Silva Medeiros
Pedro Henrique Jacinto dos Santos
Micaell Torres da Silva Antunes
Vinicyus Gabriel Costa Cerqueira da Silva
Arthur Henrique Aquino Matias
Francesco Pozzo
Jhonnatan Araujo Barbosa
Pedro Henrique Sant'ana de Souza
Jaaziel Augusto de Medeiros Pereira
Arthur Manoel Silva Souza
Italo Leite Gimenes dos Santos
Marcio Kalebe Sales Guimaraes
Paulo Jefferson Santos da Silva Junior
Caio Garcia dos Santos
Luiz Felipe Monteiro dos Santos
Szakmai stáb (4):
Marcelo Augusto Ferreira – vezetőedző
Gabriell Elias Alves Vieira – erőnléti edző
Brian Vaz Oliveira – fizioterapeuta
Paulo Sérgio Dias dos Santos – kapusedző
Mamoré – 25 kiállított
Játékosok (21):
Joao Henrique Lopes Vieira
Davi Fernandes Bittencourt
Pedro Francisco Lima da Silva
Arthur Alves Bessa
Daniel Goncalves de Souza
Joao Vitor Lima Araujo
Deivison Aparecido Sousa Carrijo
Vitor Deodato Franca
Luiz Fernando Felix Pinheiro Carnauba
Fabio dos Santos Camara
Arthur Fernandes Lourenco de Esmelia
Rafael Miranda da Silva
Kaua Eduardo Moreira
Aridio de Oliveira Neto
Matheus da Silva Lima
Vitor Gabriel Imeri Goncalves
Augusto Mariano Alves Nunes
Natan Silva Pereira
Ronald Pires Marinho
Kaiki Flavio Gomes Santos
Gustavo Manoel Campos Dias
Szakmai stáb (4):
Quintino Mariz de Oliveira Filho – vezetőedző
Francisco Luis Domingues – másodedző
Gabriel Santos Cruz de Castro – masszőr
Vinicius Januario Bastos Chaves – kapusedző