Fotó: MTI/Kovács Tamás

Dibusz: "Nagy kár az eredményért, több volt ebben"; Botka: "A második gól a fájóbb" - így értékelte az EL-meccset a Fradi két játékosa

Dibusz szerint az lesz a kulcs a visszavágón, hogy meg tudja-e szerezni a vezetést a Fradi. Botka úgy látta, az idő előrehaladtával egyre jobban érezték, hogy van fogás a németeken.
Nyikes Zoltán 2023. március 9., csütörtök 22:03
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Dibusz szerint az lesz a kulcs a visszavágón, hogy meg tudja-e szerezni a vezetést a Fradi. Botka úgy látta, az idő előrehaladtával egyre jobban érezték, hogy van fogás a németeken.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. március 9., csütörtök 22:03

Dibusz Dénes: – Nagy kár ezért az eredményért, több volt ebben a mérkőzésben, így a visszavágó nagyon nehéz lesz. Összességében pariban voltunk a Leverkusennel, az elején volt egy kis alárendeltség és nem tudtunk úgy kijönni néhány szituációból, ahogyan azt szerettük volna, gyorsan vezetést is szereztek. Húsz perc után viszont rátaláltunk arra, hogy mi működhet a Bayer ellen, utána már nem volt különösebb helyzetük. Azt éreztem, hogy többnyire meg tudtuk valósítani azt, amit szerettünk volna. Voltak jó lehetőségeink arra, hogy mögéjük kerüljünk, volt néhány helyzetünk és olyan lehetőségünk, amikből betalálhattunk volna. Semennyire sem volt benne jobban az ő játékukban a gól, mint a miénkben, sajnos itt a végén volt egy nagyszerű szabadrúgás és a kapufáról kipattanó labdára ők értek oda előbb. Elégedettek lehetnek ezzel az eredménnyel, mert az odavágón kétgólos előnyt szerezni az jó dolog nekik. Levonjuk a tanulságokat, a vezetőedző is arról beszélt most az öltözőben, hogy a második meccs más lesz és ha bármilyen kétely is volt a saját játékunkkal kapcsolatban, az a visszavágóra el fog oszlani. Az lesz a kulcs, hogy meg tudjuk-e szerezni a vezetést a hazai meccsen, onnantól indulhat egy új mérkőzés, de addig még van egy Puskás Akadémia elleni bajnoki. Gyorsan regenerálódni kell, rendbe kell tenni a fejeket, behúzni a hétvégi meccset és onnantól készülhetünk a visszavágóra.

Botka Endre: – Nagyon kár ezért a két gólért, főleg a második a fájóbb. Az történt, amire készültünk. Volt, hogy sokkal többet birtokolták a labdát és beszorítottak minket, de erre is készültünk. Megvolt megint az az egy-két helyzetünk, ami jobbá tehette volna az eredményt. Ahogyan telt az idő, egyre jobban éreztük, hogy van rajtuk fogás, van területünk, ül az, amit előre kitaláltunk, rendben volt a védekezésünk és ez adott egy kis bátorságot ahhoz, hogy támadásban jobban kibontakoztunk. Volt két helyzetünk, eddig ezeket berúgtuk, most sajnos ez nem jött össze. (M4 Sport)

Olvastad már?
Csercseszov: "Ez a párharc még csak most kezdődött" - a Fradi edző elárulta, minek örült a vereség ellenére
A Ferencváros vezetőedzője örül annak, hogy az ellenfélnek nem volt olyan sok kapura lövése.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Kisvárda
Két távozó
A hátralévő két fordulóban nem tudtak volna pályára lépni, így a Kisvárda lemondott Wellington Nem és Andrija Filipovic további szolgálatairól.
Újpest
Szakály Péter
Szakály Pétert az Újpest FC vezető játékosmegfigyelőjének nevezték ki.
Mezőkövesd/Nyíregyháza
Molnár Gábor
A csakfoci.hu úgy értesült, hogy a mezőkövesdi Molnár Gábor az NB II-ből feljutó Nyíregyházához igazolhat.
Tovább az összes átigazoláshoz