Dárdai Pál, a Hertha BSC első csapatától (ismét) távozó vezetőedző még április végén adott terjedelmes interjút a Csisztu Sport Castnak. Ebből idézünk az alábbiakban, témakörök szerint.
A nagy szurkolói érdeklődésről a Herthánál
- Egy kicsit kellett az is hozzá idén, hogy ki lett cserélve az egész csapat.
Itt már lusta ember nem közlekedik az öltözőben. Volt egy jópár, de sajnos én ilyen vaskalapos vagyok, ez nálam nem működött. Lehet, hogy ilyen utolsó mohikán vagyok, amit már nem értenek meg annyira a fiatalok. Viszont kicseréltünk mindenkit, és átlagban 10-15 kilométerre többet futnak a játékosok egy meccsen, mint eddig, fejenként egy ezer méterrel több, az rengeteg. Tavaly, vagy azelőtt könyörögni kellett a méterekért, most nem kell hajtanom, ezért van tele a stadion.
Elmész a városba, azt mondod, hogy Hertha BSC, örülnek az emberek, jókedvűek, büszkék a csapatra. Valamikor Egervári Sanyi bácsi mondta, hogy szerethető csapat, egy kicsit mosolyogtam, de tényleg oda jutottunk...
A rendhagyó berlini klubmodellről és stadionhelyzetről
- Ötvenötezer klubtagunk van, akik kifizetik a havi tagsági díjat. Tehát ez az igazi szurkolótábor. A klubnál ők szavazzák meg, ki legyen az elnök, ők szavazzák meg, hogy kik legyenek a vezető személyek a klub mögött, akik dolgoznak, mert a csapat a kirakat, ezt össze is kell rakni, tehát ki is kell futni abban a stadionba, meg kell szervezni sok mindent. Úgyhogy ilyen szempontból ez a része rendben van, viszont itt nincs akkora pénz, mint akár Angliában. Tulajdonosok vannak itt Németországban is, de ez az 51 százalékos tulajdonjog. Úgyhogy igenis olyan csapatot kell építeni, hogy szeressék a szurkolók, jöjjenek, mert az pénz. Nekünk egy kicsit kevesebb, mint másoknak, mert nem a saját a stadionunk. Mi - ha jól tudom, nem akarok butaságot mondani - 35 ezer nézőig nullszaldósok vagyunk. A fölött már profit van. 35 ezerig viszont nincs, mert ki kell fizetni a létesítményt. Mi csak bérlők vagyunk ebben a nagy komplexumban, mérkőzéseken is.
A szókimondó személyiségéről
- Mivel hogy sportoló vagyok, én mindig előre nézek, így tanítottak otthon. Attól függetlenül ezért én megdolgoztam, amilyen imidzsem van. A "szókimondó ikon", vagy bármi, akárhogy nézzük, ilyen a karakterem. Én azt szoktam mondani, hogy ha sokat vitatkoznak velem, hogy "ne haragudjatok, harminc éve vagyok itt, nem beszélem rendesen a nyelveteket, mert magyar vagyok, magyar az anyanyelvem, és egy fekete salakos pályáról jövök, és mégis itt vagyok". Ennyi.
Nálam nincsenek simlis dolgok, nálam minden fekete és fehér, és ezt nem nagyon szeretik. Lehet, hogy otthon sem. Én így nőttem föl.
A barátaim is, akik közel állnak hozzám, azokkal is, ha úgy van, megbeszéljük, ha valami nem tetszik, nem simítunk el semmit, mert ez így jó. A feleségem is ott van, ha úgy van, akkor ezt majd ő is mondja inkább meg, hogy mi van, minthogy itt simliskedünk, aztán eszem majd a hideg levest, meg a sótlan levest...Ennek abszolút semmi értelme nincs, én így nőttem föl. És azt gondolom, hogy ezért sokat dolgoztam. Ajándékba nem kapsz az életben semmit, főleg nem külföldön. Csak azt tudom mondani, hogy ennek azért van ára is, mert rengeteget kell ezért dolgozni, meg fegyelmezettnek lenni. (...) Szerintem elfér ez 2024-ben is, mert nekem van hozzá arcom. Ugye a közösségi médiában megjelenő sok vélemény az arctalan. És azért legyünk őszinték, hogyha csak abba az irányba mennénk, amikor olvasgatják ezeket az úgynevezett hozzászólásokat az emberek, akkor nem tudom, milyen világ lenne. Arcok mindig is kellenek és fognak is kelleni. És ez mindjárt másképp néz ki, mikor egy vélemény mögött ott egy arc. Tehát megnézed, hogy ki az az arc, egyáltalán százas-e az úriember, vagy nem százas.
A család és a csapat kapcsolata
- Én mindig egy kézilabdás feleséget akartam magamnak. Egy olyan kézilabdás feleséget, aki majd három fiút fog szülni. Nem vicc. És mind a három legyen futballista, ugyanúgy, mint ahogy édesapám belőlünk futballistát nevel, de nem azért, mert azt mondom, hogy futballista kell, hogy legyél, hanem úgy, hogy manipulálod a közeget... Tehát az én kertemben két focikapu van, meg harminc, különböző méretű labda. (...) Ezeket nem elég kigondolni, kell ehhez egy pici genetika és szerencse is, mert a Mónika első osztályban kézilabdázott. Tényleg így alakult, és ehhez kellett a Hertha BSC is, mert ahogy vége lett a profi játékos karrieremnek, itt megkaptam mindent ahhoz, hogy edző lehessek. Az egész utánpótlást én reformáltam itt át. Volt bennem egy extra motiváció, a gyerekeim úgyis itt fognak játszani, akkor itt aztán nagyon keményen oda kell figyelni. Éjjel-nappal dolgoztunk. Most egy kicsit kijön a krém, meg a jó ízek, mert a sok a fiatal játékos. Játszottunk a Schalke-val, nyertünk öt-kettőre, odamentem az Asamoah-hoz (Gerald Asamoah, korábbi német válogatott, a Schalke csapatmenedzsere - a szerk.), szégyenkeztem, kaptak egy ötöst, de mondtam neki, "nézd csak, ezeket kilencévesen már edzettem, most meg megmentik a fenekemet". Azt mondja, "figyelj, gratulálok, nekünk ilyenek nincsenek".
Tehát az, amit fölépített az ember, most egy kicsit kamatozik. Tehát öröm bemenni az öltözőbe ezekkel a srácokkal dolgozni. Attól függetlenül megkérdezik őket, biztos nem fogják azt mondani, hogy én egyszerű ember vagyok. Még mindig megvan az, amit meg kell mondani, tanulja meg a gyerek, nem kell szépen simítgatni, akkor nem lesz belőle semmi. Így voltam a fiaimmal is.
Hogyan lett a válogatott kapitánya?
Mindenkinek úgy jött ez le, hogy "nem lehetsz ilyen hülye, hogy tönkreteszed az életedet".
Mivel én ismertem a közeget, ismertem Egervári Sanyi bácsinak a pedagógiai értékét. Én tudtam, hogy az ő csapatát összerakom, annak a majdnem 70 százalékával játszottam is együtt. Ha a mentális dolgokra jól rámegyünk, ki tudom hozni a maximumot. Ha megcsinálok mindent, akkor ebből jól fogok kijönni. Ezt rajtam kívül senki nem hitte el. A stábomba nagyon értékes embereket tudtam magam köré venni, őket megdumáltam. (...) Apa azt mondta, hogy most rögtön fölhívod a Csányi urat, hogy "te egy taknyos vagy, mondd meg neki, és szó sem lehet róla, hogy csinálja más, aki akarja. Mert ez lehetetlen, senki nem tudta 35 éve megcsinálni".
Hazamentem, megnéztem a kis laptopomat, így összeraktam, hogy ki, hogy, mi. Király Gabit fölhívtam. Mondom neki, "Gabi, hány kiló vagy? Miért? Mondom, be tudsz állni még a kapuba? Miért, te lettél az edzőm? Mondom, úgy néz ki. Akkor most magázzalak...?". Úgyhogy ez így indult.
(...) Én azt gondolom, hogy nekimentem a közönségnek is ezzel az ébresztő sztorival. Azóta elmenni egy magyar válogatott meccsre egy élmény, azóta rájöttek az emberek, a játékosok nem remegő lábbal mennek ki a pályára. (...) Nem úgy kell hazajönni a határon, hogy szégyelld magad, hogy futballista vagy, a gyerekek elkezdtek focizni, az emberek együtt, közösen megtöltik a stadiont. És ha 300 ezres lenne a stadion, akkor 300 ezer ember ülne Magyarországon a válogatott meccseken.
Marco Rossiról
- Én nem ismerem őt személyesen, meg én nem is lobbiztam a gyerekeim miatt, hogy hívogassam, és nekem semmilyen kapcsolatom nincs vele, tisztelet van. Amit látok a tévében, az jól néz ki, amit látok a meccseken, az jól néz ki. Én azt gondolom, hogy Magyarországnak van tizennégy komoly játékosa, és plusz a többi, oda még bele kell nőni. Hogyha szerencséjük lesz, és mindenki egészséges lesz, elkapnak egy olyan felkészülést, mint a Storckkal, és akkor ebből egy nagyon szép világverseny lehet, és a játékosok fejlődnek. A csapat is szépen fejlődik, igaz, hogy az egyik legeffektívebb csapat Európában, hogy nézzük, de ez meg van tervezve.
Ez nem véletlen, aki ért a szakmához, az látja, hogy ez gyönyörűen meg van tervezve, és én azt gondolom, hogy Rossi ilyen szempontból óriási munkát végez Magyarországon. És erre lehet építeni is, épüljön őrá, legyen még tíz évig edző, jöjjenek a tehetségek, az a pár, mert Magyarország rengeteget fektetett az utánpótlásba.
A teljes interjú itt megtekinthető:
