A szerdán továbbjutókkal teljessé vált a labdarúgó UEFA Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének mezőnye. A folytatás sorsolását pénteken tartották Nyonban, ekkor vált véglegessé a budapesti döntőig vezető ágrajz. A döntő útvonala már korábban kirajzolódott, és az is eldőlt, hogy a rájátszásból érkező nyolc együttes melyik két kiemelt közül kap majd ellenfelet.
(A kiemelést az alapszakasz 1-8. helyezettje kapta meg, és a nyolcaddöntőben ők játszhatják hazai pályán a visszavágót. Azonos országból érkező csapatok is összekerülhettek, és az sem jelentett akadályt, ha az adott párosítás már az alapszakaszban is előfordult.)
A sorsoláson véglegesítették a párosításokat, így minden csapat megismerte soron következő riválisát:
- Real Madrid - Manchester City (kiemelt)
- Bodö/Glimt - Sporting (kiemelt)
- PSG - Chelsea (kiemelt)
- Newcastle - Barcelona (kiemelt)
- Galatasaray - Liverpool (kiemelt)
- Atlético Madrid - Tottenham (kiemelt)
- Atalanta - Bayern München (kiemelt)
- Leverkusen - Arsenal (kiemelt)
A nyolcaddöntős párharcok első felvonásait március 10-11-én játsszák, a visszavágókra egy héttel később, 17-18-án kerül sor. A negyeddöntő mérkőzéseit április 7-8-án, illetve 14-15-én rendezik, míg az elődöntőket április 28-29-én és május 5-6-án bonyolítják le. A döntőnek Puskás Aréna ad otthont: a budapesti finálét május 30-án 18 órás kezdettel rendezik.
A végleges ágrajz:
🚨🏆 BREAKING: Champions League full draw and… road to Budapest. ✨ pic.twitter.com/ah9jxZIdmF
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) February 27, 2026