Lipcsében remekül kezdte a meccset a hazai együttes és másfél perc után a kapuba talált - igaz, lesről -, majd szinte rögtön ezután újra helyzetbe került. Az első húsz percben a Realnak láthatóan komoly nehézségeket okozott a lipcseiek játéka, ám a hazai helyzetek rendre kimaradtak. A folytatásban javult a vendégegyüttes és a szünetig mindkét félnek akadt még lehetősége, ám ezekkel egyik sem tudott élni.
A fordulás után Brahim Diaz gyönyörű góllal gyorsan előnyhöz juttatta a spanyol gárdát (Gulácsi Péternek esélye sem volt a remek tekerésénél, Willi Orbán viszont talán kiléphetett volna a fiatal támadóra), azonban az RB Leipzig hátrányban sem roppant össze, de hiába jutott el helyzetekig, képtelen volt a kapuba találni. A Real a lefújásig szintén nagy helyzeteket hagyott kihasználatlanul, de az eredmény már nem változott.
Koppenhágában a Manchester City óriási fölényben játszott, és az első félidőben rengeteg helyzetet dolgozott ki, amiből kettőt értékesített, előnye azonban csak egy gól volt a szünetben. A második játékrész már kevéssé volt mozgalmas, de Josep Guardiola vezetőedző csapata a hajrában megduplázta előnyét és szinte eldöntötte a párharcot. A belga karmester, Kevin De Bruyne egy góllal és két gólpasszal zárta az összecsapást.
A visszavágókat március 6-án rendezik Madridban és Manchesterben. (MTI / csakfoci.hu)
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:
RB Leipzig – Real Madrid 0-1 (Brahim Díaz 49.)
FC Köbenhavn – Manchester City 1-3 (Mattsson 34., ill. De Bruyne 10., B. Silva 46., Foden 92.)
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2024/02/mbappe3-768x432.png)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)