A Denevérek nem bírnak a patkányokkal: A szotyi miatt kellett közleményt kiadnia a Valenciának 

Szeméthalmot, zajos gépeket és patkányokat hoz magával a szotyizás, ezért betiltották azt a Mestalla Stadionban.
Budai László 2023. augusztus 1., kedd 16:11
Szeméthalmot, zajos gépeket és patkányokat hoz magával a szotyizás, ezért betiltották azt a Mestalla Stadionban.
Szerző: Budai László 2023. augusztus 1., kedd 16:11

Egészen sajátos ügyben kellett közleményt kiadnia a spanyol Valenciának - számolt be az esetről a Marca. A klub szeretné elérni, hogy szotyimentes övezetté váljon a Mestalla Stadion, a napraforgómag ugyanis több kellemetlenséget is okoz az egyesületnek.

Egyrészt komoly szeméthalom marad utána, ráadásul nemcsak a lelátókon, hanem a stadion környékén is, az ezt eltakarító gépek pedig olyan hangosak, hogy a helyi lakosok már panaszkodtak miattuk. Ha ez még nem lenne elég, akkor a patkányok is megjelentek a szotyolahéjakra, ezért már egészségügyi vonatkozása is van az ügynek.

A Valencia ezért arra szólította fel a szurkolókat, hogy ne szotyizzanak, a Mestallában mostantól nem is lehet már hozzájutni a rágcsához, aki pedig mégsem tudná megállni a napraforgómag fogyasztását, attól azt kérik, hogy a héjakat egy külön zacskóban gyűjtsék, és ne hagyják maguk után a szemetet.

A korlátozások most szombattól, az Aston Villa elleni felkészülési meccstől lépnek életbe, és az egész szezon során érvényben maradnak majd a hazai találkozókon. Így az is kiderült, hogy a Denevérek (ez a klub beceneve) nem bírnak a patkányokkal.

Olvastad már?
Különös szabályok szerint élnek Lőwék: Rágózás esetén több ezer eurós bírságot kaphatnak a Bayern-játékosok
Fura szabályok vártak a Lőw Zsolt asszisztensedzőt is foglalkoztató Bayern Münchenre Szingapúrban.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi/Paks
Osváth Attila
Osváth Attila hamarosan hivatalosan is az FTC játékosa lehet.
Szeged
Laczkó is jelölt
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsolttal már felvették a kapcsolatot a szegediek, a felek tárgyalnak egymással.
NB I
Huszti Romániában
A szlovák élvonalbeli AS Trencín is bejelentkezett Huszti Andrásért, és az Egyesült Államokból is volt ajánlata a korábbi korosztályos válogatott védőnek, ám ő végül Romániába igazolhat. (NSO)
Tovább az összes átigazoláshoz