Volt játékosa lőtt bombagólt a Vidinek, vereséggel folytatták - videó

1-0-ra kikapott a fehérvári gárda második spanyolországi felkészülési találkozóján, a lengyel élvonalbeli Wisla Krakkótól. Egykori bajnok edzőjével és volt játékosával nézett szembe a Vidi, utóbbi szerezte a győztes gólt, nem is akárhogyan. 
Dudás Gábor 2018. január 23., kedd 18:18
1-0-ra kikapott a fehérvári gárda második spanyolországi felkészülési találkozóján, a lengyel élvonalbeli Wisla Krakkótól. Egykori bajnok edzőjével és volt játékosával nézett szembe a Vidi, utóbbi szerezte a győztes gólt, nem is akárhogyan. 
Szerző: Dudás Gábor 2018. január 23., kedd 18:18

A múlt hét szombaton a kínai Peking Renhe ellen elért 1-1 után a Joan Carrillo által irányított lengyel Wisla Krakkóval mérkőzött meg a Videoton kedden délután Benidormban. Egykori edzője mellett Nikola Mitroviccsal, a volt Vidi-középpályással is ellenfélként találkozott ezúttal a fehérvári csapat.

A találkozó legnagyobb helyzetére a 14. percig kellett várni, Juhász fejjel adott középre, Stopira pedig egy látványos csukafejessel talált a kapuba, azonban a partjelző lest jelzett, és a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Az érvénytelenített gól után a fehérváriak belelkesedtek, Lazovics 21 méteres szabadrúgását nagy bravúrral hárította Bjeuchalik. A kezdeti fehérvári rohamok után a lengyelek átvették az irányítást, előbb Kolar riogatott 13 méterről, majd Arsenic fejesét Tujvel hatalmas bravúrral hárította. A feketeleves a félidő végére maradt: Fiola megkapta a második sárgát is, így kiállítás sorsára jutott, míg a vendégek Nikola Mitrovic 25 méteres szabadrúgás góljával megszerezték a vezetést (1-0).

A második játékrészre teljes sorcserét hajtott végre Marko Nikolic. Kezdetben a fehérváriak többet birtokolták a labdát, majd a 64. percben Kovács került nagy helyzetbe, lövés közben azonban ellenfele csúnyán rátartott a lábára, büntető helyett kirúgást ítélt a bíró. A hátralévő szűk félórában a Vidi próbálkozott egyenlítéssel, de ez nem jött össze, így maradt az 1-0-s krakkói győzelem.

Felkészülési mérkőzés

Wisla Krakkó - Videoton 1-0 (Mitrovic 46.)

Videoton, I. félidő: Tujvel - Fiola, Juhász, Tóth, Stopira - Nego, Varga, Nikolov, Hadzic - Kovács I., Lazovic

Videoton, II. félidő: Kovácsik - Bolla, Mocsi, Tóth, Tamás - Szabó, Réti, Varga, Pátkai - Kovács I., E. Hadzic

Olvastad már?
Külföldi klub jelentkezett be a Videoton szélsőjéért – így áll az ügy
Lengyel élvonalbeli csapat érdeklődik a játékosért, sőt, már ajánlatot is tett érte. Kérdéses azonban, hogy sikerül-e megegyezni.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi, Újpest
Kovacevic távolodik
A gólerős Franko Kovacevic nem igazán lelkesedik azért, hogy az NB I-be szerződjön - a szlovén forrás egyébként a Fradi és az Újpest mellett a Győri ETO-t is a kérők közé sorolja.
ZTE
Újabb amerikai érdeklődés
Diego Borges iránt az MLS-ben szereplő Sporting Kansas City, Colorado Rapids kettős érdeklődik.
Diósgyőr
Ex-újpesti jöhet
A korábbi újpesti légiós, koszovói válogatott jobbhátvéd, Lirim Kastrati érkezik a várhatóan Iránba igazoló Gera Dániel helyére. A játékos nyár óta szabadon igazolható. (1910.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz