Folytatódott a Szalai-parádé: Megvan a válogatott védő első gólja a Fenerben - videó

A Konyaspor elleni hétfői találkozón a magyar játékos szerzett vezetést csapata számára, ezzel a kilencedik bajnoki fellépésén meglőtte az első gólját.
Nyikes Zoltán 2021. március 8., hétfő 17:41
A Konyaspor elleni hétfői találkozón a magyar játékos szerzett vezetést csapata számára, ezzel a kilencedik bajnoki fellépésén meglőtte az első gólját.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. március 8., hétfő 17:41

A török élvonal 29. fordulójának hétfői játéknapján került sor a Fenerbahce mérkőzésére, ahogyan pedig az már rendszeressé vált, ezúttal is a kezdőcsapat tagja volt a magyar válogatott védő, Szalai Attila a Konyaspor otthonában.

A 23 éves játékos pedig amellett, hogy ismét stabilan játszott hátul, támadásban is fontos szereplővé lépett elő, hiszen ő szerzett vezetést csapatának egy közeli lövést követően a 29. percben, majd három minutummal később Osayi-Samuel is betalált, így már 2-0-ra vezet a Fenerbahce.

A végeredményt a 90. percben állította be Serdar Aziz, így a Fener magabiztosan, 3-0-ra nyert idegenben.

Íme, Szalai gólja

Olvastad már?
Szalait már egy klubikonhoz hasonlítják a Fenernél: "Az én mentalitásom is olyan, hogy folyamatosan küzdök"
A magyar válogatott védő, Szalai Attila kitért a világbajnok csapattársára, Mesut Özilre is, akitől rengeteget tanulhat a pályán.
Elolvasom
Átigazolások
Békéscsaba
Edzőváltás?
A kispadról nagy valószínűséggel távozó Csató Sándor vezetőedző helyét a korábbi NB I-es játékos, Marián Sluka veheti át. (NSO)
Puskás A.
Olasz klub kopogtat
Az olasz élvonalbeli Pisa kivásárolná szerződéséből a Puskás Akadémia U17-es válogatott középpályását, Somfalvi Barnát. (nb1.hu)
Kisvárda
Hosszabbítás Szenteste napján
A Kisvárda Szőr Levente 2026 nyarán lejáró szerződését további két évvel meghosszabbítja – az érintettek erről állapodtak meg szóban. Hamarosan alá is írhatnak.
Tovább az összes átigazoláshoz