Felkészülés: Négy góllal küldte haza a Loki a szlovák ellenfelét – videó

A Debrecen felkészülési mérkőzésen 4-1-re legyőzte a szlovák első osztályban szereplő MFK Zemplín Michalovce csapatát.
Csakfoci Admin 2019. január 12., szombat 15:54
A Debrecen felkészülési mérkőzésen 4-1-re legyőzte a szlovák első osztályban szereplő MFK Zemplín Michalovce csapatát.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. január 12., szombat 15:54

A Debrecen klubhonlapjának tájékoztatása alapján a Loki kapuját két próbajátékos védte a Nagymihály elleni edzőmeccsen - az első félidőben a 21 éves, szerb utánpótlás-válogatott Nemanja Jevrics, aki korábban az FK Backa játékosa volt. A második félidőben Hrabina Alex védett, aki 23 éves, és megfordult Nyíregyházán, Budaörsön, Szolnokon, Békéscsabán és legutóbb Cigándon játszott.

A hajdúságiak jól kezdték a mérkőzést, már az első percben megszerezték a vezetést: Barna tört be balról a tizenhatoson belülre, passzát Damásdi lőtte kapura, a vendégek kapusa hárítani tudta, de a kipattanót Zsóri öt méterről a kapuba továbbította (1-0). Néhány perc múlva Varga passzolt Damásdihoz, aki a kapu bal oldalába belsőzött (2-0). A 20. percben egy egyéni hibát kihasználva szépítettek a vendégek Zakharkiv révén (2-1). A 42. percben Takács Tamás is a hálóba lőtt, ám ezt les miatt nem adta meg a játékvezető - számolt be a dvsc.hu.

A fordulás után nem sokkal ismét gólt szerzett a Loki: Avdijaj tört előre, az alapvonaltól a kapu elé passzolt, majd Nagy Kevin közelről volt eredményes. A 4-1-es végeredményt Avdijaj állította be, aki a 90. percben 16 méterről lőtte a kapuba a Szécsi Márktól kapott labdát.

Összefoglaló

Felkészülési mérkőzés

Debrecen – MFK Zemplín Michalovce 4–1 (Zsóri 1., Damásdi 9., Nagy K. 51., Avdijaj 90., ill. Zakharkiv 20.)

DVSC I. félidő: Jevrics – Kuti, Kinyik, Mészáros, Barna – Varga K., Haris, Jovanovic, Damásdi – Zsóri (Pintér 23.), Takács

DVSC II. félidő: Hrabina – Bényei, Ujvárosi, Szatmári, Ferenczi - Bódi, Csősz (Nikitscher 75.), Tőzsér, Nagy K. (Szabó Á. 75.) - Avdijaj, Szécsi

Olvastad már?
Edzőmeccsek: 14 gólt rúgott a Kövesd, nyert, majd kikapott a Loki – a teljes program
Rengeteg edzőmérkőzést játszottak az OTP Bank Liga csapatai a téli holtszezonban is. A könnyebb átláthatóság kedvéért folyamatosan frissülő menetrenddel jelentkeztünk a felkészülési találkozókról. A következő napok programja mellett az összecsapásokat csapatokra bontva is megtaláljátok. Jó böngészést!
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz