A glasgow-i mérkőzésen a vendégek óriási labdabirtoklási fölényben voltak, 68 százalékban volt náluk a labda, ám játékukban kevés volt az igazi veszély, míg a kontrázó skótok már a hetedik percben megszerezték a vezetést Scott McTominay révén.
A Manchester United középpályása a második félidő elején is betalált, a folytatásban pedig a vendégek a szépítésig sem jutottak el. Az A-csoportban így a skótok állnak az élen, akik 1984 óta először győzték le a spanyol válogatottat.
A D-csoportban a horvátok fontos három pontot szereztek Törökországban, a Chelsea középpályása, Mateo Kovacic duplájának köszönhetően. Az első fordulóban Modricékkal idegenben ikszelő Wales - a nagy mezőnyfölénye ellenére - csak minimális különbséggel, de legyőzte a letteket.
Az I-jelű hatosban Svájc és Románia is hat ponttal áll két kör után. Kedden előbbi Izraelt verte simán, utóbbi pedig a fehérorosz együttest győzte le 2-1-re. Andorra közben valóban bravúrosnak mondható pontot szerzett Koszovóban, szinte azonnal válaszolva a hazaiak vezető góljára. (MTI / csakfoci.hu)
Európa-bajnoki selejtezők, 2. forduló, kedd:
A-csoport:
Skócia - Spanyolország 2-0 (McTominay 7., 51.)
Korábban:
D-csoport:
Törökország - Horvátország 0-2 (Kovacic 20., 49.)
Wales - Lettország 1-0 (K. Moore 41.)
I-csoport:
Svájc - Izrael 3-0 (Vargas 39., Amdouni 48., Widmer 52.)
Románia - Fehéroroszország 2-1 (Stanciu 17., Burca 19., ill. Morozov 86.)
Koszovó - Andorra 1-1 (Zhegrova 59., ill. Rosas 61.)
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2023/03/zidane2-768x427.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)