Ryan Mendest nemi erőszakkal vádolják, az eset még márciusban történt abban a szállodában, ahol a zöld-foki válogatott az óceániai felkészülési mérkőzések idején megszállt Új-Zélandon. A nyomozás 2026. április 10. óta tart egy brazil nő feljelentése alapján.
A brazil nő az Új-zélandi Labdarúgó-szövetség megbízásából tolmácsként és operatív segítőként dolgozott a Zöld-foki Köztársaság válogatottja mellett a FIFA Series tornán. A válogatott hivatalos nyelve a portugál, ezért a munkája során folyamatosan a csapat rendelkezésére állt, és ugyanabban a szállodában szállásolták el, ahol a delegáció is tartózkodott - számolt be róla a brazil Globo.
A feljelentés szerint az eset 2026. március 27-én történt Aucklandben, abban a szállodában, ahol a zöld-foki válogatott megszállt. A csapat a FIFA Series keretében vett részt felkészülési mérkőzéseken, amelyeken különböző kontinensek válogatottjai találkoztak egymással. A Zöld-foki Köztársaság március 27-én 4–2-re kikapott Chilétől, majd március 30-án 1–1-es döntetlen után tizenegyesekkel 4–2-re legyőzte Új-Zélandot. Elmondása szerint a Chile elleni mérkőzés után meghívták a válogatott egyik, a szállodában fenntartott tárgyalótermébe. Azt hitte, tolmácsolási feladata lesz, ezért jelent meg a megbeszélésen. Ott azonban azt tapasztalta, hogy valójában egy kötetlen összejövetel zajlik, ezért rosszullétre hivatkozva visszatért a szobájába. Röviddel később kopogást hallott az ajtaján, és azt gondolva, hogy ismét munkával kapcsolatban keresik, ajtót nyitott.
A feljelentés szerint ekkor Ryan Mendes bement a szobába, fizikailag bántalmazta – fojtogatta, ököllel ütötte és megharapta –, miközben a nő megpróbált védekezni, majd megerőszakolta.
A brazil nő és férje május 10-én hivatalos felszólító levelet küldött a Zöld-foki Labdarúgó-szövetségnek és a FIFA-nak, amelyben ismertették a történteket, csatolták a bizonyítékokat, és azt kérték, hogy Ryan Mendes ne szerepelhessen a világbajnokságon. A 36 éves Ryan Mendes jelenleg a török másodosztályú Igdir FK játékosa. A 2026-os világbajnokság csoportkörének mindhárom mérkőzésén kezdőként lépett pályára a Zöld-foki Köztársaság válogatottjában, amely a H csoport második helyén jutott tovább.