Átigazolási hírek

DVSC
Angliából igazoltak magyar kapust
A korábban a magyar válogatott keretébe is meghívott Hegyi Krisztiánt kölcsönvette a Loki.

Átigazolási erősorrend
Így látjuk az eddigi transzfereket
A Csakfocin ezúttal is rendszeresen osztályozzuk majd az NB I-es csapatok igazolásait, és tabellán vezetjük a sorrendet. Most télen már második értékelésünkkel jelentkezünk.

Szeged
Új érkező
Erdei Carlóval a szezon végéig szóló szerződést kötöttek, további egy évre szóló hosszabbítási opcióval. Az erdélyi származású támadó középpályás ősszel Nagybányán játszott.

DVSC
BL-tapasztattal rendelkező játékost szemeltek ki
A Csakfoci információja szerint a Debreceni VSC kiszemelte a 45-szörös ausztrál válogatott Milos Degeneket. A szerb-ausztrál kettős állampolgárságú játékos ingyen igazolható.

Pénzügyőr
Mátyus János
Az NB III-ban nevezték ki Mátyus Jánost szakmai igazgatónak, aki legutóbb a PMFC vezetőedzője volt.

Légiósok
Kerkeznek várnia kell
Aligha engedi el télen a Bournemouth a magyar hátvédet, akiért most 40 millió fontnál többet is elkérhetnek,

Puskás Akadémia
Érkezhet a 20-szoros válogatott
A kinti hírek szerint hamarosan Felcsútra igazolhat a kiszemelt válogatott védő.

Standard Liege
Szalai Attila
A Standard Liege hivatalos oldalán jelentette be Szalai Attila érkezését.

Fradi/Soroksár/Barcika
Lipcsei elvállalná a Barcikát
A Fradi kispadja nem volt időszerű, de Kazincbarcikán el tudná magát képzelni a Fradi-ikon.

DVTK
Osztrák játékos érkezhet
A DVTK szurkolói oldala számolt be róla, hogy komoly igazolásra készülnek a miskolciak.

Megsérült a váltásra vágyó védő
Lang Ádám
Klubja tájékoztatása szerint combhajlítóizom sérülést szenvedett a 70-szeres magyar válogatott játékos. Így az is elképzelhető, hogy többet már nem lép pályára az Omoniában.

Fradi
Varga érdekli a Torinót
Mindezt a játékos menedzsere árulta el az m4sport.hu-nak, ezzel együtt jelenleg annak nagyobb az esélye, hogy a csatár marad a Ferencvárosban.

Légiósok
Hegyi Krisztián
Az angol élvonalbeli West Ham United visszahívta Hegyi Krisztiánt a skót Motherwell csapatától, ahol kölcsönben szerepelt.

Békéscsaba
Az NB I-ből jött próbázó
A Kecskeméti TE játékosa, Kovács Kolos a Békéscsaba színeiben vett részt próbajátékon, gólt is lőtt a két csapat egymás elleni edzőmeccsén. Kovács ősszel öt percet játszott az NB I-ben.

Szeged
Simon maradt a klubnál
A Csakfoci korábbi információjának megfelelően az ősszel ideiglenes vezetőedzőként tevékenykedő Simon Ádámra továbbra is számítanak, de már mint vezető játékosmegfigyelő - írja a klubhonlap.