Átigazolási hírek
ZTE
Ő lehet az új edző
Sallói István sportigazgató szerint jó esélye van a jelölt kinevezésének.
ZTE
Boér Gábor
Távozik posztjáról Boér Gábor, a Zalaegerszeg vezetőedzője.
Légiósok
Szalai Attila
Török lapértesülések szerint felmerült a Fenerbahce együttesénél a Németországba eladott magyar válogatott védő, Szalai Attila kölcsönvétele.
Honvéd
Hivatalos: Csertői az új edző
Csütörtök délelőtt előre jeleztük, délutánra pedig hivatalossá vált, hogy Csertői Aurél irányítja a jövőben a kispestieket.
MTK
Támadó érkezett
Az MTK-ban folytatja pályafutását Ennin Richlord. A kanadai U20-as válogatott támadó az elmúlt szezont a Bp. Honvéd csapatánál töltötte, ahol 23 mérkőzésen lépett pályára.
Légiósok
Ádám Martin
A magyar támadó szerint ha máshol folytatja majd a pályafutását, a váltásra akkor is csak nyáron kerülhet sor.
Honvéd
Megvan az új edző
A csakfoci.hu információi szerint eldőlt, hogy Csertői Aurél lesz az NB II-ben kínkeserves szezont futó Honvéd vezetőedzője.
Rossi felszólítása
Némethnek új csapat kell
Marco Rossi szerint Németh Andrásnak olyan csapatot kell találnia, ahol rendszeresen pályára lép, máskülönben nem lesz válogatott.
Ferencváros
Új edző érkezett
Az olasz Pierluigi Brivio kapusedzőként segíti majd a zöld-fehéreket a jövőben. Az 54 éves trénert jól ismeri Dejan Stankovic vezetőedző.
Kisvárda
Hivatalos: Feczkó az új edző
Feczkó Tamás veszi át Mátyus János helyét a kisvárdai kispadon, de a szakmai munkába a következő öt mérkőzésen Révész Attila sportigazgató is besegít.
Kisvárda
Megvan Mátyus utódja
A csakfoci.hu értesülései szerint Feczkó Tamás váltja Mátyus Jánost a Kisvárda kispadján.
Kisvárda
Edzőkeresés
Nagyon kapós lett a Mátyus János lemondása miatt szabaddá vált kisvárdai kispad.
Kisvárda
Hivatalos: Mátyus lemondott
Hivatalossá vált, amit a csakfoci.hu elsőként megírt: a jövőben nem Mátyus János irányítja a kisvárdai csapatot.
Kisvárda
Mátyus távozik
A csakfoci.hu információi szerint Mátyus János hat bajnoki után távozik a kisvárdai csapat éléről.
Honvéd
Ők az edzőjelöltek
A csakfoci.hu információi szerint a kispestiek már tárgyaltak Feczkó Tamással és Máté Csabával is, de Supka Attila is képben, megegyezés azonban egyelőre senkivel nem született.