Átigazolási hírek
Légiósok
Szalai Attila
Török sajtóhírek szerint a Galatasaray venné kölcsön a Hoffenheim magyar védőjét.
NB II
Kazincbarcika
A szakmai stábban, valamint a játékoskeretben is történtek változások Kazincbarcikán: az asszisztens edző visszatért Diósgyőrre, négy futballista pedig távozott a klubtól.
Paks/Mezőkövesd
Bőle Lukács
Eldőlt, hogy Bőle Lukács Paksról Mezőkövesdre igazolt.
Ajka
Újabb érkezőt jelentettek be
Befutott az NB II-ben egyelőre kiesés ellen küzdő Ajka harmadik téli igazolása is.
Fehérvár FC
1 év után távozhat a légiós
A hondurasi Deybi Flores egy év után távozhat és az MLS-ben folytathatja pályafutását.
Kecskemét
Szalai Gábor
A Kecskeméti TE sportigazgatója, Tóth Ákos elmondta, hogy egy külföldi élvonalbeli klub jelentkezett be Szalai Gáborért.
Ferencváros/Fehérvár
Kenan Kodro
Egybehangzó hazai sajtóértesülések szerint a Vidiben játszó Kenan Kodróval erősíthet a Fradi.
Fehérvár FC
Kovács Patrik
Az utánpótlás-válogatott támadó, Kovács Patrik Angyalföldről Székesfehérvárra igazolt.
Mezőkövesd
Két távozó, egy érkező
Hivatalosan is bejelentették, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Steliano Filippel és Lehoczky Rolanddal, illetve megszerezték a Vasastól Szilágyi Szabolcsot.
Vasas
Doktorics Áron
A 22 éves Doktorics Áron érkezését bejelentette a Vasas.
Vasas
Változások a keretben
A sportigazgató elárulta, hogy Doktorics érkezhet, Szilágyi Kövesdre mehet, míg Puskás, Radó és Zimonyi szerződését meghosszabbították.
Ferencváros
Habib Maïga
Az előzetes hírünknek megfelelően Habib Maïga érkezését bejelentette a Fradi.
Magyar Válogatott
Marco Rossi
A magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy három héttel ezelőtt visszautasított egy találkozót egy Premier League-csapattal, de egy Bundesliga-lehetőségre is nemet mondott.
DVSC
Jorgo Pellumbi
A horvát élvonalból igazolta le Jorgo Pellumbit a Debreceni VSC.
ETO FC Győr
Nenad Lukic
Ismét beigazolódtak honlapunk információi: a korábbi kispesti gólvágó, Nenad Lukic aláírt az ETO-hoz.