A hondurasi Deybi Flores egy év után távozhat és az MLS-ben folytathatja pályafutását.
A Ferencvárossal tárgyaló Kenan Kodro mellett a hondurasi Deybi Flores is távozhat a Fehérvár FC-től, a Nemzeti Sport információi szerint a 27 éves és 35-szörös válogatott középpályást az MLS-ben szereplő Toronto FC vásárolhatja ki a Viditől.
Flores 2023 januárjában érkezett az NB I-be és 22 mérkőzésen lépett pályára - ezeken egy gól volt a mérlege.
Olvastad már?
A szurkolókkal összetűzésbe került korábbi Vidi-kapus: "Azt nem gondoltam, hogy csípőből kivágnak" - interjú
A görög bajnokság legjobb kapusai közé akar tartozni, aztán pedig beverekedné magát a magyar válogatott keretébe. Csúnyán összeveszett a Vidi-szurkolók egy részével, de nem viselte őt meg, hogy pár ember rendszeresen szidta, mivel nem lelkizős típus, ellenben kemény gyerek. Ő már bocsánatot kért, de elvárta volna ezt a másik féltől is. Nyár elején még azt mondták neki Fehérváron, hogy ő fog védeni, de aztán gyorsan változott a helyzet. A légióskodás a céljai közt szerepelt és úgy érzi, a Volos előrelépés számára a Fehérvárhoz képest. Interjú Kovács Dániellel.
Elolvasom
Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután az US Ouakam együttesétől szerződtették a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.